Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Nem tetszett egy szavazás eredménye, ezért inkább törölte az egészet a Xiaomi

2018. február 13. 16:00
3 0
Nem tetszett egy szavazás eredménye, ezért inkább törölte az egészet a Xiaomi

Nem ritka manapság, hogy az okostelefon-gyártók saját felületüket töltik rá az Androidra, mivel ez is egy módja annak, hogy ne legyenek egyformák az amúgy igen hasonló hardver-specifikációjú telefonok. Ismert példa erre a Xiaomi MIUI skinje, amelynek közkedveltségében annyira bízott a kínai cég, hogy megszavaztatta arról a felhasználókat a Twitteren, hogy vajon a MIUI (9) vagy inkább az Android One tetszik-e jobban nekik.

Az eredmény azonban nem az lett, amire a gyártó számított, kiderült ugyanis, hogy a felhasználók (bár nem túl nagy) többsége jobban kedveli az Android One-t (amire azért lehetett volna következtetni abból, hogy mennyi dicséretet kapott az Android One-nal érkező Mi A1 telefon).

Ami ezután következett, az kicsit megmosolyogtató: hirtelen eltűnt a szavazás (eredménye) a Xiaomi Twitter-fiókjából. Csakhogy ismét beigazolódott a régi netes igazság: ami egyszer felkerült a netre, azt már nem lehet eltüntetni. A fenti képernyőfotó mutatja is a szavazás eredményét. Mivel több mint 14 ezer falhasználó nyilvánított véleményt, elég tekintélyes mintáról van szó, bár kérdés, hogy közülük hány felhasználó valódi Xiaomi-ügyfél.

Arra viszont jól jöhet egy ilyen felmérés, hogy a Xiaomi elgondolkozzon azon, érdemes kicsit „tisztábbá” tennie a MIUI-t.

Olvassa el: Bulinegyed: érvénytelen lett a népszavazás

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0