Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Sorsdöntő év lesz 2014

2014. február 15. 21:00
33 0

Az a kérdés, akarunk-e visszamenni a múltba, a 2010 és a rezsicsökkentés előtti állapotba – mondta Szájer József Karancslapujtőn.

A néppárti európai parlamenti képviselő a Nógrád megyei Karancslapujtőn szombaton tartott rezsifórumon a választás tétjének nevezte, hogy sikerül-e tovább csökkenteni a családok terheit, és folytatni az Orbán-kormány politikáját, ami nem más, mint hogy közös legyen végre a teherviselés az országban.

Kitért rá: amikor arról van szó, hogy kire kell hárítani a válság terheit, akkor a valutaalap és külföldi kormányok megszorításokat ajánljanak, nem pedig azt, hogy az államok kormányai a bankoktól vagy közszolgáltatóktól próbáljanak meg elvenni nagy profitot. A közteherviselés erről szól, hogy a terheket közösen fizetjük – hangsúlyozta.

Szájer József a művelődési házban tartott fórumon mintegy 200 résztvevő előtt kifejtette: amikor Orbán Viktort és kormányát gyakran támadták külföldről az emberi jogokra, a demokráciára vagy a sajtószabadságra hivatkozva, valójában azok az érdeksérelmek voltak mögötte, amelyek abból fakadtak, hogy Magyarországon „szabályozással, erővel, de végigvittük azt, hogy a tavalyi évben, amikor elindult a rezsicsökkentés, elkezdtek lefelé menni az árak".

„Ők persze nem csak nem örültek, hanem elmentek Brüsszelbe, elmentek a saját kormányaikhoz, hogy azok nyomást gyakoroljanak ránk, és ennek a nyomásgyakorlásnak a viharait láthatjuk" – mondta. Szájer József arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentésre azért volt szükség, mert a magyar emberek fizették Európa legmagasabb gázárát, és Európa második legmagasabb áramárát.

A rezsicsökkentés sokak érdekét sérti – hangoztatta –, ide sorolva Brüsszelt, a magyar baloldalt és a külföldi közműcégeket. Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő a fórumon azt mondta, hogy 2010-ben a Gyurcsány-kormány öröksége egy tönkretett ország volt, de sikerült stabilizálni a gazdaságot, a költségvetést, leszorítani az inflációt, és visszafizetni az IMF-hitelt.

Forrás: mno.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0