Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

1-10 eredmények 1000 lekérdezés «képviselő»

2019. január 11. 10:24 Átlátszó: Havi 600 ezer forintos jövedelme van két állami cégtől a Fidesz kommunikációs igazgatójának

Havi 600 ezer forintot kap a Fidesz kommunikációs igazgatója két állami vállalat igazgatósági illetve felügyelőbizottsági tagjaként – írja az Átlátszó. Az oknyomozó portál szerint az érintett vállalatok az MFB-csoport tagjai, meglepő tehát, hogy a bölcsész végzettségű politikus vezető beosztásba kerülhetett a banki leánycégeknél. Hidvéghit szinte azonnal 79

2019. január 8. 6:15 Elképesztő pénzt költene az oktatásra Kaliforna új kormányzója

Kétmilliárd dollárt ígért oktatási és nevelési célokra beiktatási beszédében Gavin Newsom, Kalifornia állam új kormányzója, aki hétfőn tette le a hivatali esküt, írja az MTI. Az 51 éves Newsom bejelentését még Kevin McCarthy republikánus képviselő is dicsérte, mondván, hogy az előző kormányzó, a szintén demokrata párti Jerry Brown számára nem volt elsődleges 101

2019. január 4. 5:52 Az év első hétvégéjén meg is tartják az első időközi választásokat

Az év első időközi választásait rendezik vasárnap: Nórápon polgármestert, Herencsényben polgármestert és képviselőket, Edelényben pedig önkormányzati képviselőt választanak. A Veszprém megyei Nórápon azért tartanak időközi polgármester-választást, mert a község korábbi vezetője, Stankovics Ferenc (független) szeptember 18-án meghalt. A Pápa közelében 81

2018. december 29. 14:03 Otthagyta a DK-t a vas megyei polgármester

Kám első embere, Mecseki Csaba kilépett a DK-ból, ezután függetlenként politizál - írja az ugytudjuk.hu. Vele együtt 13-an hagyták ott a pártot, köztük Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő. Mecseki a lapnak azt mondta, Gyurcsány Ferencre való tekintettel fájó szívvel hozták meg a döntést, de a Vas megyei DK vezetőivel és a régióvezetővel 77

2018. december 23. 19:54 Orbán Viktornak is üzent a szerb közmédiánál tüntető tömeg

"Egy vagyok az 5 millióból" - ezzel a szlogennel vonulnak a tüntetők immáron három hete az utcára Szerbiában, miután Aleksandar Vučić szerb államfő azt mondta: akkor sem engedne a követeléseiknek, ha ötmillióan lennének. Vučić szerint őt az utcáról nem lehet leváltani, csakis a választásokon, de tüntetők szerint nem lehet demokratikus választásokról 92

2018. december 22. 18:02 Tüntettek Érd főterén, lekapcsolták a közvilágítást

A Mérce adott hírt róla, hogy az érdi, túlóra- és kormányellenes tüntetés szombaton sötétségbe borult, ugyanis helyi videók és fotók arról árulkodnak, egyszer csak elment a közvilágítás a főtéren. A tüntetők szerint a polgármester kapcsoltatta le a közvilágítást, de erre egyelőre nincs bizonyíték. A tüntetésen Gurmai Zita, MSZP-s országgyűlési képviselő 55

2018. december 20. 20:40 Arénás koncerttel zárták le a "családok évét"

A Papp László Budapest Sportarénában rendezett koncerttel zárul a "Családok éve" - írja az MTI, amelynek híre szerint a koncert már lezajlott, december 30-án viszont leadják majd az M5-ön. A koncerten különböző zenei stílusokat képviselő előadóművész-családok lépett fel, köztük a Bogányi és a Kelemen család, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky 49

2018. december 19. 17:26 Tarlós István leckét adott jó modorból egy KDNP-s képviselőnek

Alaposan meglepte Tarlós István a magyar médiát, sajtóközleményben határolódott el ugyanis Harrach Tamás XIII. kerületi KDNP-s önkormányzati képviselő egy nyilatkozatától. A főpolgármester azt írta: ízetlennek tartja „a politikamentes fővárosi ügyekben hosszú ideje konstruktívan együttműködő dr. Tóth József úr, XIII. kerületi polgármester kifigurázását 44

2018. december 19. 10:02 Leaszfaltozták az utat Németh Szilárd háza előtt

Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, parlamenti képviselő, ő a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is, a 444 szerint vagyonnyilatkozata szerint legalább hét éve ugyanabban a csepeli ingatlanban él. Amikor 2011-ben a Google Street View autója arra járt, még aszfalt nélküli utakat tudott csak fotózni. A 444 most azt írja, Németh a földhivatali 20

2018. december 19. 6:45 Újabb tisztségéről mondott le Farkas Flórián

Miközben Orbán Viktor kormányfő az áprilisi országgyűlési választás után szinte azonnal felmentette a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztosi tisztségéből Farkas Flóriánt, egy másik posztjáról is távozott a Fidesz parlamenti képviselője – értesült a 24.hu. A lap szerint a kormánypárti politikus a saját maga által létrehozott egyesület vezetésének 47