Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

1-4 eredmények 4 lekérdezés «jászok»

2014. október 2. 9:27 Monumentális daljáték készül a jászok történetéről

A daljáték ötlete idén nyáron, a Jászberényben élő Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével való beszélgetés során fogalmazódott meg - idézte fel az MTI-nek szerdán Várszegi Tibor, a Malom Film-Színház művészeti vezetője, aki a készülő produkció egyik szövegírója, dramaturgja és társrendezője is egyben. Mint elmondta, olyan 3

2014. július 14. 4:09 Magyarország megváltja önmagát

Kövér László szerint a ma Európája a szabadságot a hagyományok, a kulturális és erkölcsi kötelékek elvetéseként értelmezi Komoly küzdelmet folytatott a magyar kormány az elmúlt négy évben „jelenkori önmegvalósításunk sikeréért” – mondta Kövér László a Jászok Világtalálkozóján. A házelnök úgy fogalmazott, senki nem fog megváltani bennünket önmagunk helyett 1

2014. május 31. 18:30 Új éke van Jászberénynek

„Mi magunk vagyunk az emlék, a hagyomány hozzánk tartozik” – idézte Babits Mihály gondolatát ünnepi beszédében az államfő. Jászberényhez így tartozik hozzá Lehel vezér emlékezete és a jász kürt tisztelete, helye van címerben, zászlón, pecséten, intézmények nevében és különösképpen a szívekben – fogalmazott. A történelemben csak addig láthatunk tisztán 21

2014. május 31. 13:21 Felavatták Lehel vezér szobrát Jászberényben

“Mi magunk vagyunk az emlék, a hagyomány hozzánk tartozik” – idézte Babits Mihály gondolatát ünnepi beszédében az államfő. Jászberényhez így tartozik hozzá Lehel vezér emlékezete és a jász kürt tisztelete, helye van címerben, zászlón, pecséten, intézmények nevében és különösképpen a szívekben – fogalmazott. A történelemben csak addig láthatunk tisztán 9