Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

41-50 eredmények 1000 lekérdezés «igazgató»

2018. április 13. 3:47 A napnyugtára még várni kell

A korábbi évek tendenciáitól eltérően idén sokkal kevesebb hollywoodi sztár vonul fel majd a vörös szőnyegen Cannes-ban – derült ki, miután tegnap Párizsban bejelentették a 71. Cannes-i Fesztivál hivatalos programját. A versenybe került húzónevek elsősorban a svájci Jean-Luc Godard (Le livre d'image – Képes könyv), az olasz Matteo Garrone (Dogman), valamint 17

2018. március 30. 19:47 A Fradiban továbbra sem lesz négynél több légiós

A következõ idényben sem lesz négynél több külföldi játékos a Ferencváros nõi kézilabdacsapatában - jelentette be Nyíri Zoltán operatív igazgató. "A Ferencvárosnak van egy eltökélt célja a nõi kézilabdában: nem fogunk hat, hét, nyolc, vagy tíz légióssal felállni. Most is négy légiósunk van, ez a maximum" - nyilatkozta a klubvezetõ a Sport TV Mai helyzet 12

2018. március 16. 16:29 Meggyilkolták Nyikolaj Gluskovot Londonban

Gluskov Vlagyimir Putyin ellenfelének számított, a több mint egy évtizede Nagy-Britanniában élő üzletember a 2013-ban gyanús körülmények között elhunyt Borisz Berezovszkij barátja volt, s többször is tanúskodott azokban a perekben, amelyeket Berezovszkij indított a Putyin-hű milliárdosként számon tartott Roman Abramovics ellen indított. Amikor Berezovszkij 9

2018. március 10. 14:42 Putyin az amerikai elnökválasztásról: "Na, és mi van, ha oroszok avatkoztak be?"

Az orosz elnök kijelentette az NBC amerikai tévéadónak adott exkluzív interjújában, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, mert - mint állította - ezeknek az embereknek semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel. A pénteken adásba került interjúban Vlagyimir Putyin gyakran volt harcias 36

2018. március 6. 13:51 Deneuve prágai díszvendég lesz

Catherine Deneuve francia színésznő lesz az idei prágai Febiofest nemzetközi filmfesztivál díszvendége - közölte Kamil Spácil, a fesztivál igazgatója keddi prágai sajtótájékoztatóján. Az idei jubileumi, immár 25. fesztivált március 15. és március 23. között rendezik. Deneuve a fesztivál ünnepélyes megnyitóján a prágai Vigadóban (Obecní dum) átveszi a Kristián-díjat 22

2018. március 1. 4:57 Újabb fontos segítőjét veszítette el Trump

A 29 éves Hicks Trump egyik legközelebbi bizalmasa, három éve dolgozik neki. Szerdai közleményében az elnök azt írta, hiányolni fogja maga mellől Hickset. Hope Hicks tavaly augusztusban lett kommunikációs igazgató, miután elődje, Anthony Scaramucci kinevezésének bejelentése után, de még hivatalba lépése előtt távozni kényszerült az elnök csapatából 8

2018. február 22. 12:37 Amnesty: Magyarország még a csúfos 2016-os évhez képest is rosszul teljesített tavaly

A magyar kormány ismét nem lehet büszke az emberi jogok területén nyújtott teljesítményére a jelentés szerint. Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet éves jelentése szerint a magyar kormány ismét nem lehet büszke az emberi jogok területén nyújtott teljesítményére, bizonyos területeken még a 2016-os évhez képest is sokat romlott 19

2018. február 19. 7:34 Meztelen fotókat kért diákjaitól a pesti igazgató-helyettes

Diákjai szexuális zaklatásával vádolják egy pesti gimnázium igazgató-helyettesét, aki egy fociakadémián is órákat adott. Hamis Facebook-profilról, magát diáklánynak kiadva levelezett diákjával egy pesti gimnázium tanára - írja a Bors. Diákjai szexuális zaklatásával vádolják egy pesti gimnázium igazgató-helyettesét, aki egy fociakadémián is órákat adott 9

2018. február 9. 18:18 Balog Zoltán bejutott a Fehér Házba

Magyarország sikereinek tablóján kellemetlen foltocska, hogy az Egyesült Államokkal nem fűződött olyan szorosra a barátságunk, mint ahogy Trump első európai drukkere, Orbán Viktor szerette volna. Így még várat magára az is, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök. Balog Zoltán emberminiszternek viszont ma sikerült eljutnia oda, ahol Orbán 12

2018. február 9. 8:04 Egyedül neveli kicsinyeit egy csupaszpofájú tamarin Szegeden

Egyedül kénytelen felneveli két kicsinyét egy nõstény csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor) a Szegedi Vadasparkban, miután párja még a kölykök születése elõtt elpusztult. A Szegedi Vadaspark 2012-ben kapcsolódott be az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) fajmegmentési programjába (EEP). Kezdetben két hímet - apát és fiát - gondoztak 11