Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

11-20 eredmények 292 lekérdezés «holttestek»

2017. február 3. 11:13 Szombat hajnalban szállítják haza a holttesteket Veronából

Szombat hajnalban tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, doorstep sajtótájékoztatón. Hozzátette, a temetkezési vállalat 3 autója csütörtökön megérkezett a helyszínre, csakúgy, mint a külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben 6

2017. január 25. 8:28 Buszbaleset: nem volt nyoma defektnek

Az olaszországi buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem találták annak nyomát, hogy a jármű defektet kapott volna – mondta Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője az M1-en. A magyar rendőrök az olasz hatóságok kérésére érkeztek a 16 halálos áldozatot követelő baleset helyszínére. A nyomozást ettől függetlenül az olasz hatóságok 5

2017. január 9. 16:10 Kubai vakáción halt meg a Kanadában élő magyar házaspár

A kanadai CBS írta meg január elején a tragédiát. Boda János és Boda Rózsa a férfi ötvenedik születésnapját ünnepelték. A pár egy balesetben veszítette életét miközben Kubában vakációztak: január ötödikén az 51 éves feleség mellkasi fájdalmakra panaszkodott, mentőt hívtak, hogy a közeli kórházba szállítsa őket – írták a CBS oldalán. A férfi nem hagyta 5

2016. december 21. 10:24 Beszorultak a holttestek a kocsiba

Fának ütközött egy személyautó Somogy megyében, a Nagykorpád-Lábod közötti útszakasz mikei elágazásánál, a balesetben ketten meghaltak - tájékoztatott a megyei rendőrség és a katasztrófavédelem. A személyautó eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról és egy fának csapódott. A balesetben a sofőr és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett 1

2016. november 20. 14:29 Két holttestet találtak a Fogarasi havasokban

Szombaton egy férfi, vasárnap egy másik férfi holttestét találták meg a csendõrök és a hegyimentõk a romániai Fogarasi-havasokban. Feltételezhetõen az eltûnt gyergyószentmiklósi testvérpárról van szó. Ugyan a holttestek hivatalos azonosítása még hátra van, minden bizonnyal a múlt szombaton eltûnt gyergyószentmiklósi testvérpárt találták meg. A Mediafax 1

2016. november 20. 14:17 Minden bizonnyal a másik gyergyói férfi holttestét is megtalálták

Szombaton egy férfi, vasárnap egy másik férfi holttestét találták meg a csendőrök és a hegyimentők a Fogarasi-havasokban – közölte az MTI a Digi24 hírtelevízióra hivatkozva. Ugyan a holttestek hivatalos azonosítása még hátra van, minden bizonnyal a múlt szombaton eltűnt gyergyószentmiklósi testvérpárt találták meg. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint 1

2016. november 5. 17:30 Megmentettek több mint 2000 bevándorlót

Tíz migránst holtan találtak, 2185-öt pedig kimentettek szombaton a Földközi-tengeren a líbiai partok előtt végrehajtott 15 bevetés során - közölte az olasz parti őrség. A menekültek Olaszország felé tartottak, a holttesteket pedig egy gumicsónakon találták a mentőalakulatok 40 tengeri mérföldre, vagyis 74 kilométerre Líbiától – tette hozzá a parti őrség 1

2016. október 3. 4:27 Vissza a Forradalom Lángját!

Csatlakozom Mécs Imréhez, aki azt nyilatkozta (Népszava, 2016. 09.24.) hogy a Kossuth Lajos téren állt és onnan a Fidesz-KDNP kormány érthetetlen szeszélyéből kifolyólag eltávolított Forradalom Lángja emlékművet vissza kell állítani régi helyére. Helyes, hogy az Ötvenhatos Emlékbizottság szorgalmazza ezt, de elvárom, hogy Budapest Főváros Közgyűlése

2016. szeptember 13. 12:45 "Az égett emberi hús szaga sem kerülhette el figyelmét"

Újabb egykori SS-t állítottak bíróság elé. A több ezer ember meggyilkolásában bűnrészesnek tartott 95 éves férfi az auschwitz-birkenaui táborban szolgált, felcserként. A kelet-németországi Neubrandenburgban zajló per vádlottja az ügyészség szerint egy egészségügyi SS-alakulat szakaszvezetőjeként 1944. augusztus 15-től szeptember 14-ig teljesített szolgálatot 1

2016. július 16. 7:19 Megszólalt a nizzai támadás magyar sérültje

A hu­szon­egy ton­nás ka­mion a fi­a­tal Annát is el­so­dorta. Ugyan van­nak sé­rü­lé­sei, de élve meg­úszta a nizzai terrortámadást. A csütörtöki merényletben 84-en vesztették életüket. Svájci barátnõjével nézte végig a tûzijátékot a székesfehérvári Anna, majd elindult megkeresni magyar barátnõjét, Zitát. Mindkét lány nyelvet tanulni érkezett Nizzába 7