Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

131-137 eredmények 137 lekérdezés «fordítás»

2014. június 8. 14:50 Férfi kézilabda vb-selejtező – Háromgólos előny a szlovénok ellen

A visszavágót egy hét múlva rendezik Velenjében. A párharc győztese vehet részt a 2015-ös katari vb-n, ahonnan olimpiai kvóta, illetve olimpiai selejtezős helyezések szerezhetők. Az a csapat, amely lemarad a jövő évi vb-ről, sokkal nehezebb körülmények között kerülhet ki a 2016-os riói ötkarikás játékokra. A két csapat négy éve hasonló helyzetben találkozott 30

2014. június 2. 19:50 Egy appot hat családtag használhat

Hétfőn este hétkor volt az Apple WorldWide Developer Conference fejlesztői rendezvény nyitóbeszéde, amelyen a Mac gépeken futó OS X és mobil eszközökön lévő iOS új verzióit mutatták be részletesen a cég vezetői. Tim Cook vezérigazgató először is megköszönte az alkalmazásokat készítő fejlesztők hozzájárulását, ami világszerte elég sok embert érint: több mint 9 millióan 15

2014. május 28. 12:03 Valós idejű hangfordítással újít a Skype

Forradalmi újítással áll elő a Microsoft, melyet már be is mutattak egy kaliforniai konferencián-írja a hvg.hu. A vállalat valós idejű fordítási képességgel bővítené a népszerű video chat-jét, a Skype-ot, mely így a cég vezérigazgatója szerint eltörölné a nyelvi korlátokat. A funkció lényege, hogy két eltérő nyelven beszélő partner között a rendszer 18

2014. április 22. 11:59 Megjelent a revideált újfordítású Szentírás

A protestáns Biblia szövegét gondozó Magyar Bibliatársulat Alapítvány több mint hat éves munkájának eredményeként megjelent az átdolgozott Revideált Új Fordítású Biblia (RÚF). A többféle formában és kötésben elérhető nyomtatott könyvek mellett a Bibliatársulat a Biblia szövegét telefonos alkalmazáson és interneten is elérhetővé tette. A Magyar Bibliatársulat 36

2014. április 2. 17:16 Templomfelújítás és múzeum Károli Gáspár emlékére

A bibliafordító Károli Gáspárra emlékeznek szűkebb hazájában, Abaújban azzal a programmal, amelynek keretében egyedi kormánydöntés alapján megújítják a gönci és a vizsolyi templomot, múzeumot és konferencia-központot létesítenek. A 450 millió forintos fejlesztésekről szóló megállapodást szerdán Göncön írta alá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter 32

2014. április 2. 17:15 Károli-program indul Göncön és Vizsolyban

A 450 millió forintos fejlesztésekről szóló megállapodást szerdán Göncön írta alá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke és Hörcsik Richárd (Fidesz) országgyűlési képviselő. Balog Zoltán az eseményen úgy fogalmazott: azokat a kincseket, amelyek a kulturális emlékezetet alkotják, meg kell becsülni 24

2013. december 19. 8:53 Bánffy Miklós csak a nagy ügyekhez kötődött (x)

Hallatlan sármja, tartása, tisztessége és a tehetség felfedezésére való képesség volt Bánffy Miklós sikerének titka Szinetár Miklós szerint. Az Operaház egykori direktora nemcsak a gróf regényeit tartja remekműveknek, hanem igazgatóelődként is példát jelentett neki – 2001-ben háromrészes tévésorozatot is forgatott Bánffyról. December 18-án a Magyar Művészeti 98