Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

1-10 eredmények 124 lekérdezés «dízelmotor»

2019. január 15. 10:21 Új amerikai szörnyeteg, amelynek a kisebb motorja is 6,4 literes

A csúcsmodellben egy 6,7 literes Cummins turbódízel erőforrás rejtőzik a maga 400 lóerős teljesítményével, illetve szerénynek éppen nem mondható 1356 Nm-es csúcsnyomatékával. Érdekesség, hogy utóbbi már 1800-as fordulatszámtól lehívható. Az elődjénél 27 kilogrammal könnyebb soros hathengeres dízelmotor egy új hatfokozatú váltón keresztül hajtja meg a kerekeket 97

2018. október 15. 11:21 Megkezdődött az új Audi A1 gyártása: csak 5 ajtóval és dízel nélkül

A 335-1090 literes csomagtartójú A1-esből csak ötajtós változat készül. A nyújtott tengelytáv miatt a korábbiaknál nagyobb lábtérrel kecsegtető újdonság kormánya mögött a legfrissebb trendeknek megfelelően már nem analóg, hanem digitális műszerfal található, a középkonzolon pedig kiviteltől függően 8,8-10,1 colos érintőkijelző trónol. Említést érdemel 81

2018. október 10. 9:21 515 lóerős dízel BMW: erre elég négy turbó az új M550d-ben

A világ egyik legerősebb dízelmotorját a BMW gyártja, mely német gyártó 3 literes soros hathengeres motorja nem kevesebb mint négy darab turbófeltöltőt vonultat fel. Az általunk a közelmúltban a 750Ld-ben kipróbált erőforrás kereken 400 lóerős teljesítményt ad le, ami mellé nem éppen szerény 760 Nm-es nyomaték társul. A kifejezetten az M550d xDrive-hoz 51

2018. október 6. 13:30 Sokkal hamarabb eljöhet az elektromos teherautók kora, mint gondolnánk

Elárulta magát a Mercedest gyártó Daimler, a világ első számú teherautó-gyártója, amikor – hamis cégnéven – elkötött egy StreetScooter elektromos kisteherautót egy pár hónappal ezelőtti bemutatón. A Deutsche Post DHL a Németországban jelenleg legjobban vásárolt villanyjárgányát igyekezett tovább népszerűsíteni, amikor észrevették, hogy a GPS-szel ellátott 46

2018. szeptember 14. 13:21 Új 1-es és X2-es BMW-k mutatkoztak be

Az újdonság elsősorban a fekete betétes LED-es fényszórókról, a LED-es ködlámpákról, a sötétített hátsólámpákról, a magasfényű fekete hűtőrácsról és a Black Chrome kipufogóvégekről ismerszik meg. Ezenkívül említést érdemel még a 18 colos M könnyűfém felni, illetve a remek oldaltartást biztosító sportülések. A sokkal frissebb és nemrégiben általunk is alaposan 43

2018. augusztus 28. 13:21 Itt az új Toyota Corolla, nem lesz többé Auris és dízelmotor sem

A Toyota jelenlegi modellkínálatában az ötajtós kompakt modellt Aurisnak, a lépcsőshátú négyajtós kivitelt és a kombit pedig Aurisnak hívják. Ez már jó pár éve így van, hozzá is szoktunk, mostantól azonban egyszerűsödik a helyzet, ugyanis immár a típus összes változata Corolla néven kerül forgalomba. Az aktuális Prius által is használt új TNGA platformra 35

2018. augusztus 1. 11:24 Kémfotókon az új Ford Mondeo kombi

Az amerikai piacon immár második alkalommal faceliftelt modell új európai kiadásának már javában folyik a közúti tesztelése, ezúttal az osztrák Alpokban kaptak lencsevégre egy német rendszámú dízel kombit. Az álcázófólia ellenére elmondható, hogy a kozmetikai változások nem túl markánsak, az igazi újdonságok inkább a lemezek alatt keresendők. Jól értesült 47

2018. május 16. 13:23 Vége a kerregésnek: a Volvo is leszámol a dízelmotorokkal

Hakan Samuelsson, a Volvo első embere tavaly jelentette be, hogy a kínai tulajdonban lévő vállalat már nem foglalkozik többet a dízelmotorok fejlesztésével, vagyis a kínálatban jelenleg még elérhető gázolajos erőforrásoknak már nem lesz utódja. Most pedig friss hír, hogy a néhány héten belül bemutatkozó új S60-as Volvo már egyáltalán nem lesz kapható 52

2018. április 18. 12:21 Bivalyerős lett a VW csúcspickupja, mutatjuk a legizmosabb Amarokot

A Volkswagen népszerű pickupja, az Amarok eddig maximum 224 lóerős, illetve 550 Nm-es nyomatékú változatban volt kapható. Most azonban nyugdíjba küldték ezt a 3 literes V6-os TDI erőforrást, melynek hasonló lökettérforgatú utódja 34 lóerővel erősebb, illetve 30 Nm-rel nyomatékosabb lett. A csúcskivitelű Volkswagen Amarok immár nem kevesebb mint 258 lóerős 38

2017. szeptember 8. 7:31 Családapák álma: itt a dízel sportkombi Opel Insignia GSi

Az immár a PSA-konszernhez tartozó német márka új sportkombijának meghajtásáról egy 2 literes négyhengeres biturbó dízelmotor gondoskodik. A 210 lóerős teljesítményű, illetve 480 Nm maximális nyomatékú erőforrás révén 7,9 másodperc alatt abszolválható egy 0-100-as sprint, a végsebesség 231 km/h. Az alapáron négykerékhajtású modell gyári fogyasztása 7,3 liter 35