Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Keresési találatok

1-10 eredmények 1000 lekérdezés «bíróság»

2019. január 15. 18:12 Olyan ügyvéd védte a bíróság előtt a drogbanda tagjait, aki néhány éve bíróként börtönre ítélte őket

A nyomozók szerint a négy gyanúsított 2018 őszén bűnszervezetet hozott létre, amelyben 2019. januári elfogásukig rendszeresen, jelentős – alkalmanként több kilogrammos – mennyiségben hoztak Magyarországra kokaint, illetve szintetikus (MDMA, amfetamin típusú) kábítószereket Hollandiából. A becsempészett drogokat belföldi bűntársaiknak értékesítették tovább 154

2019. január 10. 20:22 Szerbiai bérgyilkos végezhetett egy magyar vállalkozóval tavaly szeptemberben

A Blikk most azt írja, egy jelenleg szökésben lévő szerbiai bérgyilkos, bizonyos Dér Csaba követhette el az újpalotai gyilkosságot, a férfit pedig most azért is körözik, mert múlt szombaton a nyílt utcán fejbe lőtt Belgrádban egy férfit, Nebojša Markovićot, aki épp egy gyerekkocsit próbált betenni az autójába. Egy biztonsági kamera rögzítette az esetet 71

2019. január 10. 12:46 Befuccsolt a Disneylandre hajazó giccses villapark, de a szájkosár miatt hallgat a török sajtó

A több mint 350 felépült villa teljesen üresen áll. A Sarot ellen megindult a csődeljárás. Az alelnök mégiscsak bizakodó, „októberben befejezzük az építkezést” - közölte a párizsi Le Figaro tudósítójával. Mert akit Erdogan elnök támogat, az nem veszhet el. Közben tavaly a török építőipar teljesítménye 5,3%-kal csökkent. Nem véletlenül, az Erdogan korszakban 56

2019. január 8. 12:32 Lengyelországban állítják bíróság elé az ungvári magyarok elleni támadás végrehajtóit

Lengyel lapjelentések szerint a lengyel ügyészség már eljuttatta a szükséges dokumentumokat az illetékes bíróságnak. A három férfit – Michael P.-t, Adrian M-et és Tomas S-t – terrorizmussal vádolják, s az iratok szerint az orosz titkosszolgálatok egy német újságíró közvetítésével bérelték fel a támadókat. A támadók vezetője Michael P. volt, aki ezer zlotyt 107

2019. január 8. 8:14 Hat év börtönt kaptak egy cégcsoport tagjai, mert elcsaltak 770 millió EU-s pénzt

A Fővárosi Főügyészség 2017 februárjában benyújtott vádirata szerint az ügyben szereplő cégcsoport főtevékenységként – nyomdaipari tevékenység mellett – papír csomagolóeszköz gyártással foglalkozott. A vádirat szerint az ügy I. rendű vádlottja – aki a cégcsoport tényleges irányítója volt – elhatározta, hogy úgy vesz igénybe jogosulatlanul hazai és uniós 113

2019. január 4. 13:17 Párizs kiadta Moszkvának az orosz kiskirályt, aki 14 milliárd rubelt sikkasztott

Félisten volt fénykorában Alekszej Kuznyecov, aki nemcsak alkormányzó volt a moszkvai kormányzóságban, de egyben a helyi pénzügyminiszter tisztét is betöltötte. Amerikai nejével, Janna Bullock-kal együtt ők alkották a helyi elit krémjét, de beütött a krach: megjött a revizor. Ezt állapította meg a revizor, akinek a jelentése alapján az ügyészség 10 pontban 21

2019. január 3. 8:46 Hét szállodát vert át a csaló vendég, a nyolcadiknál bukott le

A Marcali Járási Ügyészség nyolc rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki országszerte szállt meg úgy különbözõ szálláshelyeken, hogy fizetés nélkül távozott. A férfi 2018 áprilisában Cegléden kezdte a csalássorozatot, ahol négy nap tartózkodás után csak egy 42.000,-Ft-os kifizetetlen számla maradt utána. Ezután 77

2018. december 27. 13:05 Életfogytiglani börtönre ítélték a kínai kémelhárítás volt főnökét

Az egykori befolyásos vezető ellen 2015-ben indítottak vizsgálatot, s egy évvel később kizárták őt a Kínai Kommunista Pártból (KKP) is. Ma Csien állítólag kenőpénzt fogadott el, s belterjes kereskedelmet is folytatott, amivel jelentős haszonra tett szert. A BBC beszámolója szerint Ma Csien elismerte bűnösségét, és közölte: nem fellebezi meg az ítéletet 69

2018. december 27. 9:45 A Margit híd megrongálása miatt gyorsított eljárásban emeltek vádat

Gyorsított eljárásban emeltek vádat két férfi ellen, aki megrongálta a Margit hidat díszítõ, Szent Koronát ábrázoló szobrokat - tájékoztatta a Fõvárosi Fõügyészség csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a két 19 éves férfi szeptember 7-én hajnalban, erõsen ittas állapotban haladt a mûemléknek minõsülõ Margit híd déli járdáján, Pestrõl Buda felé. Egyikük 69

2018. december 24. 15:08 Döntött a bíróság: Miklós Edit a síszövetség elnöke

A szövetség Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék végzése jogerős, Miklós Edit így "legitim elnöknek tekinthető". A 2014-es szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik versenyző áprilisban visszavonult, majd a hó közepén a szövetség közgyűlése megválasztotta őt a szervezet első emberének. Bajai András, az szövetség tavaly novemberben 77