Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

A rezsicsökkentés folytatásáról dönthet a parlament

2014. február 6. 5:38
30 0

A rezsicsökkentés folytatásáról is dönthet az Országgyűlés csütörtöki ülésén.

A Ház munkája reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd határozathozatalt tartanak. A parlament több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett módosíthatja a közelmúltban elfogadott, 2030-ig szóló területfejlesztési koncepciót. Szintén a benyújtott módosító javaslatokról döntenek a paksi bővítésről szóló egyezmény ügyében.

A rezsicsökkentés harmadik ütemét ugyanakkor akár végleges formába is önthetik a képviselők. Fideszes politikusok javaslatukban azt kezdeményezik, hogy a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökkenjen.

Emellett módosíthatják az áprilisi választás után felálló, jelenleginél kisebb Országgyűlés házirendjét szabályozó kormánypárti javaslatot is. A Ház várhatóan jövő csütörtökön tart zárószavazást ebben a kérdésben.

A határozathozatalok végén megválaszthatják a Független Rendészeti Panasztestület négy tagját, majd az interpellációk és kérdések hangozhatnak el. A napirend végén - a módosító javaslatok benyújtásától függően - néhány, részletes vita alá vont nemzetközi szerződésről fejthetik ki véleményüket a képviselők.

A parlament várhatóan jövő csütörtökön tartja utolsó ülését a jelenlegi kormányzati ciklusban.

Forrás: promenad.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0