Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Az MSZP-s Ujhelyi felhívta az Echo TV riporterét, aki magyarázkodásba kezdett

2019. január 16. 9:14
227 0
Az MSZP-s Ujhelyi felhívta az Echo TV riporterét, aki magyarázkodásba kezdett

A történet ott kezdődött, hogy Bohár Dániel és az Echo TV stábja az Országgyűlés Képviselői Irodaházában fényképeket készített Ujhelyi Istvánról a tudta nélkül, miközben a menzán áll sorba.

Ujhelyi találkozott a riporterrel és a stábbal, köszöntek egymásnak, de arról nem volt szó, hogy felvételeket készítenek róla, amiből lejárató anyag született szinte az összes kormányközeli oldalon. (Az apropó nyilván az, amiről a hvg.hu elsőként számolt be, miszerint a Várban Orbánra a Gundel főz, olcsón; ezt követték az olyan anyagok, hogy az ellenzéki képviselők is – most Ujhelyi mellett Sneider Tamás Jobbik-elnök – kedvezményes áron esznek a parlamenti menzán.)

Ujhelyi Facebook-oldalán élőzte, ahogy felhívja Bohárt, oldalán úgy vezette fel az egészet, hogy „saját fegyverét fordítottuk a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Echo TV riportere ellen. Ugyanúgy készítettem felvételt róla, ahogyan ő szokta rólunk. Ha a kormánypárt katonájaként viselkedik, akkor ugyanolyan közszereplő.”

A politikus felvetette, hogy engedély nélkül készült róla fotó a menzán, mire Bohár azt mondta, nem ő tehet róla, hogy ilyen mélyen a közbeszéd színvonala, a menzatémát pedig az ellenzék kezdte szerinte.

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0