A világ lakosságának háromnegyede derűlátó 2014-gyel kapcsolatban

2014. január 7. 6:33

31 0

A felmérést decemberben, hat kontinens 23 országában - köztük Magyarországon - készítették, összesen több mint 18 ezer ember internetes megkérdezésével. A hibahatár az egyes országoktól függően 3,5-5 százalék.

A világ lakosságának mintegy háromnegyede optimista a most kezdődött év kilátásaival kapcsolatban - derül ki az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató intézet friss felméréséből.

A Reuters brit hírügynökség közép-európai idő szerint kedden közölt kivonatokat a felmérésből, amelyet december első felében hat kontinens 23 országában - köztük Magyarországon - készítettek, összesen több mint 18 ezer ember internetes megkérdezésével. A hibahatár az egyes országoktól függően 3,5-5 százalék.

A közvélemény-kutatásban megkérdezettek 76 százaléka azt mondta, hogy kedvezőbb évet vár idén a tavalyinál. 2013 a válaszadók szerint nem volt igazán jó családjuk vagy önmaguk szempontjából.

A megkérdezettek 53 százaléka úgy gondolja, hogy idén a világ gazdasága eredményesebb lesz a tavalyinál. Legtöbben Indiában, Kínában, Indonéziában bíznak ebben, legkevesebben viszont európai országokban, például Olaszországban, Franciaországban és Svédországban.

Indonéziában, Franciaországban, Brazíliában, Indiában és Argentínában 85 százaléknál is többen mondták azt, hogy 2014-nek optimistán vágnak neki. A legalacsonyabb értékeket ennél a kérdésnél Japánban és Olaszországban mérték.

A tavalyi év eredményeiben leginkább a spanyolok, az argentinok, a magyarok és a mexikóiak csalódtak a felmérés szerint, míg legnagyobb arányban Ausztráliában, Indonéziában és Svédországban voltak vele elégedettek az emberek. Az utóbbi országokban 42 százaléknál kevesebben mondták azt, hogy várakozásaiknál gyengébb évet zártak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...