Ukrajna miatt összeveszett a moszkvai és a konstantinápolyi pátriárka

2018. szeptember 16. 13:11

1 0

Ilarion azon meggyőződésének adott hangot, hogy I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája nem avatkozhat be az egyes ortodox egyházak belügyeibe, legfeljebb ezen egyházak felkérésére koordinálhatja egyes közös ügyeiket. „Ezért ha a tevékenysége ellentétes valamelyik egyház tevékenységével, azt jogunkban áll nem elfogadni” - mondta Ilarion.

Az orosz egyház felháborodásának oka, hogy I. Bartolomaiosz kijevi exarchává (legátussá, külső egyházmegyei vezetővé) nevezte ki az Egyesült Államokból Daniel (Danyiil) pamphiloni érseket, Kanadából pedig Ilarion edmontoni püspököt "az ukrajnai ortodox egyház autokefáliájának megadása előkészítésének keretei között". A Bartolomaiosz által legátusnak kinevezett mindkét észak-amerikai főpap Nyugat-Ukrajnából származik, és az orosz ortodox egyház szempontjából "szakadár" ukrán egyházat képviseli, miközben a moszkvai patriarkátus saját kánoni területének tekinti Ukrajnát.

Az orosz ortodox szinódus pénteken úgy határozott, hogy az orosz egyház kivonul a konstantinápolyi patriarkátus vezette szervezetekből és megszünteti a közös főpapi liturgiákat. Arról is döntöttek, hogy Kirill orosz pátriárka többé nem említi meg a szertartások során Bartolomaiosz nevét, de "az eucharisztikus kapcsolatot" még nem szakítják meg a két ortodox egyház között.

Ukrajna politikai vezetése az ország 1991-ben történt függetlenné válását követően több kísérletet tett a moszkvai patriarchátustól független, nemzeti egyház létrehozására. Petro Porosenko ukrán elnök 2018. április 17-én fordult I. Bartolomaioszhoz azzal a kéréssel, hogy adjon ki bullát az "egységes" ukrajnai egyház megalapításáról.

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...