Thaiföldi gyermekmentés: Magyarország is felajánlotta segítségét

2018. július 9. 10:12

5 0

Thaiföldi gyermekmentés: Magyarország is felajánlotta segítségét

természetesen, ahogy az egész világ, úgy mi Magyarországon is szinte lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogy sikeres lesz-e a thaiföldi mentőakció.

Remélhetőleg a labdarúgócsapat valamennyi játékosát és edzőjét is sikerül majd kimenteni a barlangból, fogalmazott. A mentés folyamatosan zajlik, erről itt írtunk részletesen. Szijjártó azt mondta, a magyar barlangi mentőszolgálat nemzetközileg elismert, s felvették a kapcsolatot a barlangi mentők vezetőjével. Jelezték a thaiföldi kormánynak, hogy ha szükség van további barlangi mentőkapacitásra, akkor Magyarország készen áll az együttműködésre a thaiföldi kormány és a magyar barlangi mentők között.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy konzultáltak a Magyar Karitásszal is az esetleges későbbi segítségnyújtásról, és a szervezet szintén készen áll arra, hogy a thaiföldi kormány igénye esetén támogatást nyújtson.

Mint mondta, a thaiföldi kormány megköszönte a felajánlást, és közölte, hogy a világ szinte valamennyi országából érkezett valamilyen felajánlás, és amennyiben igényt tartanak a magyar segítségre, időben jelzik, hogy a szükséges intézkedéseket megtehessék.

Vasárnap sikeresen kimentették a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt 12 tagú ifjúsági focicsapat első négy tagját, hétfő délelőtt pedig a második mentőakció is elindult. A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodik a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában.

Olvassa el: Magyarország nyerte a vízilabda Világkupát Berlinben

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...