Tech: Vége: megszűnik a Winamp

2013. november 21. 7:28

36 0

Tech: Vége: megszűnik a Winamp

Nem túlzás azt állítani, hogy egy korszak zárul le egy hónap múlva. Az elmúlt 15 év abszolút meghatározó zenelejátszója, a még mostanság is sokak által használt Winamp megszűnik létezni.

Megszünteti, bezárja, leállítja a Winamphoz kapcsolódó összes szolgáltatását és a zenelejátszó szoftver fejlesztését az AOL. A cég bejelentése szerint a Winamp-vég egy hónap múlva, december 20-án következik be. (Ha nem tudja eldönteni, mit használjon azután, itt talál egy kis segítséget.)

A Winampot eredetileg két főiskolás kezdte el fejleszteni, Justin Frankel és Dimitrij Boldirev 1997-ben adták ki a program első verzióját. Az mp3 formátum terjedése a hátán vitte magával az AOL által 1999-ben felvásárolt Winampot, a kilencvenes évek végén és a kétezres évek első felében nagyjából mindenki Winamppal hallgatott zenét.

A Winamp az idő előrehaladtával rengeteg új funkciót kapott, még androidos verziója is megjelent, de az online zenehallgatás korszakában már sehogy nem találta meg a helyét. December 20. után megszűnik a winamp.com, a kapcsolódó szolgáltatások, valamint a szoftvert sem lehet majd letölteni.

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...