Tavaly ősszel történt a tragédia

2014. január 20. 11:50

23 0

Tavaly ősszel történt a tragédia

Vádemelés a győri kosarasok balesetének ügyében

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség a győri női kosárlabdacsapatot ért tavaly őszi baleset ügyében. A balesetben ketten is életüket vesztették, rajtuk kívül tizenöten szenvedtek különböző fokú sérüléseket.

A vádirat szerint tavaly szeptember 17-én egy idős autós a gondolataiba mélyedve haladt a 85-ös főúton, amikor a járműve kissé lesodródott az út jobb széle felé.

Ekkor a sofőr balra rántotta a kormányt, de emiatt az autója összeütközött a szemből érkező busszal, melyen a győri női kosárlabda-csapat utazott.

A járművezető ugyan tett kísérleteket az ütközés elkerülésére, de nem járt sikerrel; a baleset következtében az állva, illetve biztonsági öv nélkül utazó sportolók közül többen kizuhantak a buszból.

Ketten életüket vesztették, 7 utas és a vétkes autós súlyos, további 7 utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügy vádirata a napokban elkészült, az ügyészség indítványa alapján a járművezetőnek a Soproni Járásbíróság előtt kell számot adnia tettéről.

A vádhatóság a vádiratban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és járművezetéstől való eltiltást indítványozott az autóvezető részére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...