Szociális temetés – elhalasztva

2013. december 17. 6:50

34 0

A Fidesz megijedt attól, hogy a kampányban kelljen szembesülnie a saját rokonuk sírját ásó gyászolók látványával. Korábban elutasították a civil szervezetek, ellenzéki pártok, egyházi személyiségek és minden jóérzésű ember kritikáját, és ragaszkodtak a szociális temetés törvénybe foglalásához. Megkövetelték, hogy a szociális temetésre szoruló hozzátartozó maga ásson sírt párjának, szülőjének, gyermekének - írja közleményében Lendvai Ildikó.

A kormány cinikus módon a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba dugta bele azt a paragrafust, amelyben a szociális temetés bevezetésének határidejét 2014. január elsejéről 2015. január elsejére tolják.

A választási kampány telén ugyan még nem kell az özvegynek, árvának a fagyott földben két méter mélyre ásnia, majd elföldelnie a törvény szerint a temetőben gépjármű nélkül, saját kezűleg végigvonszolt koporsót, de 2015 januárjában a Fidesz győzelme esetén már ezt kellene tennie. Ezt nevezi a kormány „fejlesztéspolitikának”.

Akinek tehát az emberség és az irgalom nevében megszólal a lelkiismerete a szociális temetés ellen, az ne szavazzon a Fideszre.

Az MSZP kormányra jutva azonnal eltörli a szociális temetést, és bevezeti a temetéshez járó anyagi segítséget a rászorulóknak.

Forrás: nepszava.hu

A kategória oldalra

Loading...