„Szinte már orwelli” az NSA lehallgatási programja

2013. december 17. 12:40

15 0

„Szinte már orwelli” az NSA lehallgatási programja

Egy amerikai szövetségi bíró kijelentette: „valószínűleg sérti” az amerikai alkotmány által szavatolt polgári és szabadságjogokat, és „szinte már orwelli” a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési programja.

Szakértők véleménye szerint Richard Leon állásfoglalása – mint első bírói határozat az ügyben – komoly befolyással lesz az amerikai társadalomban zajló vitákra.

A washingtoni szövetségi bíró a Verizon mobilszolgáltató két felhasználója, Larry Klayman és Charles Strange panaszbeadványával kapcsolatosan hozott döntést. Indoklásában úgy foglalt állást, hogy az NSA adatgyűjtési módszere valószínűleg sérti az amerikai alkotmány negyedik cikkelyét, amely tiltja a hatóságok számára az alaptalan információgyűjtést az amerikai állampolgárokkal szemben.

„El sem tudok képzelni önkényesebb beavatkozást ennél a csúcstechnológiával végzett, módszeres adatgyűjtésnél és minden egyes állampolgár személyes adatainak a rögzítésénél” – indokolta döntését Richard Leon.

A szövetségi bíró kétségbe vonta az NSA-program hatékonyságát, és felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai hatóságok nem hoztak fel egyetlen olyan példát sem, amely arról tanúskodna, hogy a metaadatok rögzítése meghiúsított volna egy küszöbön álló terrorcselekményt. Az NSA adatgyűjtési programja „szinte már orwelli” – fogalmazott a bíró, aki szerint James Madison, az alapító atyák egyike, az Egyesült Államok negyedik elnöke elborzadt volna annak láttán, hogy a hatóságok milyen mértékben rontanak bele a polgárok magánéletébe.

A bíró szerint a két panaszosnak, Klaymannek és Strange-nek jó esélye van arra, hogy pert nyerjen a kormánnyal szemben, mivel az NSA tevékenysége sérti az alapvető polgári és szabadságjogokat. Leon megtiltotta az NSA-nek, hogy az elkövetkező fél évben telefonos metaadatokat gyűjtsön a két panaszosról. Hangsúlyozta, hogy végzése ideiglenes jellegű, mert az amerikai igazságügyi minisztérium valószínűleg fellebbezni fog. Washingtoni illetékesek megerősítették, hogy tárcánál már tanulmányozzák a végzést, és valószínűleg fellebbezni fognak.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...