Szavazatokért osztogat ételt az MSZP?

2014. január 10. 5:57

24 0

Regisztrálja a holnapi ételosztásra jelentkező hátrányos helyzetű, éhező embereket az MSZP szombathelyi szervezete, ráadásul azt is az ételutalvány átadásának feltételéül szabják, hogy a jelentkezők a választásokon a szocialista pártra szavazzanak – adta hírül a Frisss.hu.

Az internetes oldal közzétette az egyik rászoruló nyilatkozatát. A magát cigány származásúként megjelölő nő azt mondta: a szocialista párt szombathelyi irodájába ment, hogy jegyeket igényeljen a holnapi ételosztásra, és ott megkérdezték a nevét, hogy hányan laknak egy háztartásban, ki mikor született, milyen az anyagi hátterük, majd külön elkérték az ő és a rokonai telefonszámát. Végül odaadtak neki öt darab jegyet, és azt mondták, szavazzon az MSZP-re – állította a hölgy. A honlap beszámolója szerint csak azok kaphatnak ingyenvacsorát, akiknek van ételjegyük, amit a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál vagy az MSZP szombathelyi irodájában igényelhetnek. A portál birtokába került, Nemény András országgyűlési és Gyebrovszki János önkormányzati képviselő által jegyzett levél szerint a rászorulókat korábban regisztrálták a szocialisták.

Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, az ételosztás szervezője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva visszautasította, hogy bármilyen visszaélés történt volna. Rámutatott: csak azoknak küldtek a holnapi ételosztásról levelet, akik korábban hozzájárultak az adataik kezeléséhez. Kiemelte: az említett nő nem volt regisztrálva, ezért kérték tőle az adatait. Czeglédy Csaba úgy fogalmazott: a szociálisan rászorulók nyugodtan szavazzanak az MSZP-re, és azok is, akiket valakik valamilyen céllal az irodájukba küldenek.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...