Nem szabályozzák újra a kétharmados bizottságokat

2015. március 17. 16:00

1 0

Bár a parlamenti patkóban elvesztette alkotmányozó többségét a Fidesz és a KDNP, az országgyűlés tizenöt állandó bizottságából hétben még mindig kétharmada van a kormányoldalnak. Ilyen testület a gazdasági, a költségvetési, az igazságügyi, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a fenntartható fejlődés, az európai ügyek és a nemzeti összetartozás bizottsága. A Jobbik a helyek újraosztását a házbizottság elé viszi, bár a párt frakcióvezető-helyettese szerint nem kell kétharmad ahhoz, hogy minden ellenzéki kezdeményezést elkaszáljanak a kormánypártok a bizottságokban. „Valóban nem képezi le a bizottsági struktúra most már a parlamentit ily módon. Mi a tárgyalás szakaszában vagyunk jelenleg frakción belül a kérdést illetően, tehát a jövő heti házbizottsági ülésen valósulhat meg ennek az érdemi kitárgyalása, még a legoptimistább forgatókönyv szerint is” – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Az LMP szerint nem várható a bizottsági helyek újraosztása. „A legkisebb bizottságok, azok ilyen hat-hét fősek, az átlag bizottsági létszám tíz fő. Általában kétharmad fölötti a kormánypárti képviselők aránya. Én ugye a fenntartható fejlődés bizottságát vezetem, hét kormánypárti képviselőnk van, egyébként véletlenül mindegyik fideszes, egy MSZP-s, egy jobbikos és egy LMP-s van benne. Esélyünk nincs arra, hogy bármilyen bizottságban, bárhol többséget szerezzünk. Kész Zoltánnak most szavaztuk meg az igazságügyi bizottságban való részvételét. A Fidesz fenntartja azt a feltétlen rendelkezési jogot, hogy mindenütt nagyon magabiztos fölénnyel tudjon jelen lenni” – mondta Sallai R. Benedek, a párt képviselője.

A Gyurcsány-párt is újraosztaná a helyeket, amelyhez a többi ellenzéki párt támogatását is várja. „A DK szakértői gyakorlatilag dolgoznak egy munkaanyagon, ami remélhetőleg jövő héten kész lesz, amikor is beadvánnyal fordulunk a parlamenthez, ami pont erről szólna, hogy hát ha megváltozik a parlament összetétele, akkor a bizottságok összetételét is célszerű lenne megváltoztatni. Bízunk benne, hogy a többi ellenzéki párt is fogja tudni ezt támogatni” – mondta Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...