Simon-botrány: a szocik falaznak Mesterházy volt helyettesének?

2014. február 8. 14:25

3 0

Simon-botrány: a szocik falaznak Mesterházy volt helyettesének?

Három nap tagadás, bujkálás és menekülés után most két napja a falazást látjuk az ügyben, a Gyurcsány-koalíció minden szereplője kórusban falaz Simon Gábornak – mondta Zsigó Róbert szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Ismert: több szocialista politikus a Simon-pénzt és az MSZP-t próbálta meg különválasztani.

A Fidesz szóvivője szerint a Simon Gábor osztrák bankszámláján tartott pénz körüli ügy valójában most kezdődik.

„Három nap tagadás, bujkálás és menekülés után most két napja a falazást látjuk az ügyben, a Gyurcsány-koalíció minden szereplője kórusban falaz Simon Gábornak” – mondta Zsigó Róbert szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Hogyan lehet, hogy a „Gyurcsány-koalíció” egyetlen tagja sem kérdezte meg az MSZP-ből csütörtökön kilépett Simon Gábort arról, honnan van az osztrák számlán tartott mintegy negyedmilliárd forint? – tette fel a kérdést a szóvivő. Talán, mert tudják, honnan származik – fűzte hozzá.

Zsigó Róbert szerint az is kérdés, miért adott a „Gyurcsány-koalíció” pár nap „menekülőutat” Simon Gábornak, hogy lemondjon parlamenti mandátumáról. „Mit akarnak ebben a pár napban még eltakarítani a függöny mögött, mielőtt az ügyészség tehetné a dolgát? (…) Mire kell nekik az idő, talán nem arra, hogy a nyomokat eltüntessék vagy a vallomásokat egyeztessék?” – kérdezte.

Ismert, hogy Simon február 6-án jelentette be, hogy minden MSZP-s tisztségéről és február 12-i hatállyal országgyűlési képviselői mandátumáról is lemond, ezzel elébe menve annak, hogy a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon mentelmi jogának felfüggesztését. Kérdés, hogy miért csak több nap múlva kíván megválni a mandátumától, ha el tud számolni a vagyonával. A mentelmi bizottság már február 10-én, hétfőn tárgyal Simon ügyéről, ahol meg is hallgatnák a politikust. Február 12-én, szerdán pedig döntést hoznak a vagyonnyilatkozatáról. Simon Gábor jövő hét szerdáig képviselői védettséget élvez, addig van ideje kigondolni, mit lép vagyonnyilatkozatával kapcsolatban. Azt azonban továbbra is teljes homály fedi, honnan, hogyan és milyen céllal került ennyi pénz hozzá.

A Fidesz az emberekkel együtt várja Mesterházy Attila MSZP-elnök válaszait e felvetésre - közölte szombaton Zsigó. Ellenkező esetben „biztosak lehetünk abban, hogy Mesterházy Attila eddig hazudott, eszében sincs megújítani az MSZP-t, ő is csak ugyanazt a korrupciós bűnszervezetet segíti, amely egyszer már minden idők legkorruptabb kormányzását elkövette” – fogalmazott a kormánypárt szóvivője.

Ismert, hogy a szocialisták szabadulnának korábbi második emberüktől, a pártból való kilépéssel elintézettnek tekintik az ügyet. „Döntésével az MSZP felé Simonnak már nincs elszámolnivalója, az ügy ezzel lezárult” – jelentette ki korábban Szanyi Tibor, aki szerint a kilépésre azért volt szükség, hogy az ügy ne terhelje az MSZP kampányát, és a pártvezetés is ezt szorgalmazta.

Több szocialista potentát pedig a Simon-pénzt és az MSZP-t próbálta meg különválasztani. Mesterházy Attila pártelnök a következőket nyilatkozta: a 240 millió forint „nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez”. „Az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom” – számolt be az ATV.hu.

Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, szóba sem került az elnökségin, hogy honnan származik a Simon Gábor osztrák bankszámláján lévő több mint 240 millió forint. Abban biztos, hogy nem jogellenes tevékenységből származik – jelentette ki.

Ugyanakkor érdekes akció a botránytól való távolságtartási kísérlet. Ahogyan a KDNP közleményben kiemelte: ne gondolja az MSZP, hogy Simon eltávolítása után nem lesz közük a volt elnökhelyetteshez, Mesterházy Attila első emberéhez, vagy korábban Gyurcsány Ferenc államtitkárához. A kisebbik kormánypárt rámutatott: Simon nem magánemberként halmozott fel titokban közel negyedmilliárdot, Simon Gábor nem civilként menekített tisztázatlan eredetű pénzeket ausztriai bankszámlára. Simon a 240 milliós vagyon gondos befektetése idején a szocialisták vezető politikusa volt, a pénz fialtatása alatt az MSZP politikájának meghatározója – írta közleményében a kisebbik kormánypárt.

Az MSZP nem tehet úgy, mintha nem lenne köze Simon Gáborhoz – ezt már Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján. Mint a politikus hozzátette: ha az MSZP nem segít felfedni a politikus vagyonának eredetét, feltételezhető, hogy nem csak Simonnak van rejtegetnivalója.

A Magyar Nemzet február 4-én írt először arról, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, több százmillió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján. Az MSZP-s honatya a csaknem 250 millió forintos összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...