Rossz a személyi összetétel

2014. február 13. 14:50

12 0

Rossz a személyi összetétel

Agyondicséri Gyurcsányt a visszatérésre készülő Kuncze Gábor, aki a Hvg.hu-nak adott interjújában rendesen kiosztja az ellenzéki összeborulást.

Alapvető működési hiányosságok akadályozzák a Fidesz legyőzését – mondta a Hvg.hu-nak adott interjúban Kuncze Gábor, aki kemény kritikával beszélt az ellenzéki választási együttműködésről. Az SZDSZ volt elnöke ennek ellenére kormánypárti szerepre készül, egyéni körzetében győzni szeretne, és úgy térne vissza a politikába, ahogy kevesen.

A létrejött ellenzéki összeborulásról azt mondja, lehet, hogy „nem túl jó személyi összetételben” keletkezett, és nincs egységes program, valamint megjelenés sem.

„Hiába megy el ma valahova Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, vagy Gyurcsány Ferenc, hiába beszélnek bármiről, még ők sem tudják, mi a közös üzenet. Mi régen (…) januárra mindennel készen voltunk, a jelöltjeinket is felkészítettük. Itt most csak a jelöltek vannak meg, akik hiába dolgoznak, a rendszer többi eleme hiányzik.” – fakadt ki Kuncze, aki úgy véli, ha most nem váltják le Orbán Viktort, akkor 2018-ban sem.

Az egykori SZDSZ szimbolikus alakja a legjobb beszédnek tartja Gyurcsány őszödi mondandóját, és csak azért nem mondja el sajátját, mert „lám, milyen nagy botrány tud lenni egy legjobb beszédből”.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés olyan összefogás részének lenni, amiben „régi ügyekkel terhelt Simon Gáborok” vannak, azt mondta, „ez a Simon-ügy nagyon kellemetlen”. „Nem elég korszakváltónak lenni, annak is kell látszani” – tette hozzá.

Kuncze egyébként úgy véli, a DK önmagában is átlépné a parlamenti küszöböt tavasszal, míg az LMP, a PM vagy a Bajnai visszatérését megszervező Milla nem.

Gyurcsányról szólva azt mondta, „bőven lehet ellentmondásokat felfedezni a korábbi és mostani szavai között. Ettől függetlenül az egyik legtehetségesebb politikus, rengeteg tulajdonsága van, ami ehhez kell, és van néhány tulajdonsága, ami jobb lenne, ha hiányozna. (…) Két kampányt is végigcsináltam vele: 2002-ben még a háttérből irányított, 2006-ban kormányfő volt, és egyedül nyerte meg a választásokat a szocialistáknak. Kampányban hihetetlenül jól teljesít. (…) A közelebbi jövőben szerintem nem jut fontos politikai szerephez, igaz, nem is törekszik erre. Hogy a távolabbi jövő mit hoz, nem tudhatom”.

Nem tisztázta ugyanakkor az ellentmondást, hogy bár korábban megígérte a visszavonulást 2010-re, most mégis rajthoz áll az összeborulás egyéni jelöltjeként. „A saját korábbi nyilatkozataim áldozata lettem” – foglalta össze Kuncze Gábor.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...