Robbantás volt egy budapesti bankfiókban

2014. január 13. 8:32

11 0

Robbantás volt egy budapesti bankfiókban

Az ORFK hétfő reggel a korábbiaktól eltérően már szándékos robbantásról beszélt. A bankfiók előtt, egy borítékban lehetett a robbanószer. Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani az épület elől a detonációt megelőzően.

Az elsődleges vizsgálatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utca egyik pénzintézeténél – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő délelőtt.

Dudás-Kanyog Andrea, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek korábban elmondta: hétfőn 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt. Hozzátette, személyi sérülésről nem kaptak információt.

A Hír TV szerint a bankfiók előtt, egy borítékban lehetett a robbanószer. Ezt az értesülést Kovács Viktória, az ORFK szóvivője megerősíteni nem tudta. Elmondása szerint a rendőrség vizsgálja a robbanás körülményeit. „Aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt” – tette hozzá a Hír TV-nek telefonon. A helyszínelés délig is eltarthat.

Az Index azt írja, hogy a CIB Bank fiókja robbant fel, a négysávos út és a villamossínek túloldalán is törmelék borítja az utat, a járdát. A Velvet értesülései szerint a biztonsági kamerák rögzítették, ahogy egy férfi egy csomagot helyez el az épület előtt, majd sietve elhagyja a helyszínt.

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően – értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint mintegy tíz négyzetméter területen kirobbant a bank épületének oldalfala a Lehel utcában, ahol két, egyenként nyolcemeletes épület közötti átjáró részben több bankfiók is található. A tűzoltók az egyik nyolcemeletes épületből kikísérték a lakókat, akiket a helyszín átvizsgálása után visszaengedték otthonukba. A bank előtti területen mintegy 100 rendőr helyszínel.

A közlemény szerint a lakóépületekben a közműszolgáltatások működnek, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A tűzoltók a robbanás mértéke miatt tűzszerészt és statikust is hívtak a helyszínre, ahol gázkoncentrációt nem mértek, tűzre, füstre utaló jelet nem találtak – írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere. A rendőrség tájékoztatása szerint a Béke tér és a Róbert Károly körút között teljes szélességében lezárták az utat, ami a villamosközlekedést is érinti.

A BKK fődiszpécserének tájékoztatása szerint a 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok közlekednek terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz az érintett szakaszon.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...