REZEŠOVÁ-PER: Hat év letöltendőt kapott a szlovák milliomosnő

2013. november 22. 8:47

31 0

REZEŠOVÁ-PER: Hat év letöltendőt kapott a szlovák milliomosnő

Ezen felül két évre eltiltotta a járművezetéstől és öt és félmillió forint bűnügyi bírság megfizetésére kötelezte.

Az indoklás ezekben a percekben is tart. A bírónő elmondta, a baleset okozója nem sokkal a tragédia előtt megivott egy deciliter vodkát az egyik pihenőnél. Legalább 165 kilométer per órával száguldott, az ütközést már nem tudta volna elkerülni, annak ellenére, hogy nem kizárható, áldozatai későn - és körülbelül 100 kilométer per órával - "jöttek ki" egy másik jármű takarásából.

Eva Rezešová tárgyalása hatalmas sajtóérdeklődés közepette kezdődött fél 9-kor, az elsőfokú ítélet szinte pillanatok alatt megszületett. A nőt több ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolta meg az ügyészség. A perbeszédek kedden hangzottak el, az ügyész legalább tíz évre börtönben látná a tragédia okozóját, míg a védelem a nő felmentését kérte.

Az indoklás még tart. A bírónő elmondta, a baleset okozója nem sokkal a tragédia előtt megivott egy deciliter vodkát az egyik pihenőnél. Legalább 165 kilométer per órával száguldott, az ütközést már nem tudta volna elkerülni akkor sem, ha 130 kilométer per órával halad. Az indoklásban elhangzott az is, hogy áldozatai későn - és körülbelül 100 kilométer per órával - "jöttek ki" egy másik jármű takarásából.

Eva Rezešová feltételesen négy év múlva bocsátható szabadlábra, ebbe beleszámít az az idő is, amit előzetesben töltött. Tehát jó magaviselettel nagyjából két és év év múlbva szabad lehet.

Eva Rezešová tárgyalása hatalmas sajtóérdeklődés közepette kezdődött fél 9-kor, az elsőfokú ítélet szinte pillanatok alatt megszületett. A nőt több ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolta meg az ügyészség. A perbeszédek kedden hangzottak el, az ügyész legalább tíz évre börtönben látná a tragédia okozóját, míg a védelem a nő felmentését kérte.

Forrás: parameter.sk

A kategória oldalra

Loading...