Peking szorosabb együttműködést szeretne az EU-val

2015. március 17. 17:04

3 0

Az EP elnöke kedden megbeszélést folytatott a kínai törvényhozás elnökével Csang Tö-csianggal és Jang Csie-cse államtanácsossal is, aki a kínai kormányban a külpolitika legfőbb irányítója.

Schulz úgy értékelte, hogy a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakat a korábbinál sokkal komolyabban veszik Pekingben. Hangoztatta, a világ a 24 órában van ahhoz, hogy e kérdésben megállapodásra jusson. Mint mondta, a kitűzött célok nem európaiak, amerikaiak vagy kínaiak. Aki felelős, annak meg kell értenie, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem az emberiség fennmaradásért folytatott harc - fogalmazott. Hozzátette, "a ma elkövetett hibáinkért a jövő generációinak kell fizetniük. Ezért ez az emberiséggel szembeni felelősség."

Schulz utalt rá, vendéglátóival egyetértettek abban, hogy a decemberi párizsi klímakonferencia döntő pillanat nem csak Kína és az Európai Unió számára és mindkét fél elkötelezett atekintetben, hogy ott egy közös, kötelező érvényű megállapodás szülessen.

A Hszi Csin-pinggel folytatott megbeszélésen a kínai elnök megjegyezte, az országa és az EU közötti hivatalos, diplomáciai kapcsolatok idei 40. évfordulója új kezdőpontként szolgálhat a politikai és a gyakorlati együttműködésben.

Forrás: hirado.hu

A kategória oldalra

Loading...