Pár percen belül két baleset is történt ugyanabban a kanyarban

2014. január 6. 8:02

9 0

Pár percen belül két baleset is történt ugyanabban a kanyarban

Hétfőn reggel 8 óra körül a Mártély felől haladt egy személyautó a Csongrád megyei város központja felé haladt, amikor a csúszós úton a sofőr elveszítette az uralmát a járműve felett és egy fának ütközött.

Egy néhány perccel később érkező másik autós későn észlelte az előző baleset miatt álló kocsisort, emiatt elrántotta a kormányt és szintén egy fának csapódott. Az első balesetben ketten sérültek meg - az elsődleges adatok szerint könnyebben -, a második balesetnek az eddigi információk szerint nincs sérültje.

A helyszíni szemle jelenleg is tart, annak befejeztéig - körülbelül délelőtt fél tízig - félpályás útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, a forgalmat rendőrök irányítják.

Ugyanebben a kanyarban az elmúlt napokban már több anyagi káros baleset is történt, mert az út a reggeli órákra rendkívül síkossá, csúszóssá válik. A rendőrség épp ezért fokozott óvatosságra kéri az kéri az erre közlekedő járművezetőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...