Leszerelést és békét sürgetett a világban a pápa

2013. december 1. 14:54

65 0

Leszerelést és békét sürgetett a világban a pápa

A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen! – idézte a Bibliát Ferenc pápa a déli Úrangyala (Angelus) imádság előtt mondott beszédében. A pápa szólt a fiatalokhoz, üzent a beteg gyermekeknek és ápolóiknak is. Az egyházfő délután egy külvárosi bevándorlónegyedben is látogatást tesz.

A Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő tömeg előtt beszélt a katolikus egyházfő a békéről: „Milyen szép nap lesz az, amikor a fegyvereket szétszerelik és munkaeszközzé változtatják őket! Bízzunk a béke lehetőségében!" – hangoztatta.

Ferenc pápa a liturgiai évet megnyitó adventi vasárnapon arról beszélt, hogy az egyének, a népek és az egyház is folyamatosan úton van a korok és a történelem eseményei közepette. „Mindig szükség van arra, hogy újra és újra talpra álljunk, újrainduljunk, megújítsuk távlatainkat egy olyan reményt táplálva, amelyben nem csalódunk" – fogalmazott. Hozzátette: Szűz Mária, aki „egyszerű vidéki lány" volt, az isteni reményt hozta világra.

Aki úgy dönt, ebben a négyhetes időszakban akár Ferenc pápa is lehet a személyes lelki vezetője, a szentatya ugyanis saját adventi kalendáriumot eszkábált össze, amelyből időről időre az MNO készületi naptárja is kölcsönvesz majd gondolatokat.

Advent első vasárnapjának előestéjén Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában a római egyetem hallgatóival és professzoraival találkozott. „Legyetek erősek és merészek! Ne hagyjátok, hogy megfosszanak a reménytől!” – mondta a fiataloknak.

Az egyházfő az AIDS világnapján a betegekért, elsősorban a beteg gyermekekért és az őket „csendes elkötelezettséggel" segítő orvosokért, önkéntesekért és misszionáriusokért imádkozott. A pápa azt kérte, minden betegnek adott legyen a lehetőség arra, hogy a szükséges gyógyításban részesülhessen.

Az egyházfő vasárnap délután az Alexandriai Szent Cirillről elnevezett plébániára látogat el Róma külvárosában, ahol nagy számban bevándorlók élnek, többségükben kínaiak. A pápa a plébánia néhány hívőjét meggyóntatja, betegekkel találkozik és kilenc fiatalt bérmáltat.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...