"Kritikai párbeszéd" Szlovákia és Magyarország közt

2013. december 30. 7:57

7 0

"Kritikai párbeszéd" Szlovákia és Magyarország közt

A két szervezet elnökeként Magyarország célja az infrastrukturális - elsősorban észak-déli irányú - közlekedési és energetikai összeköttetések megvalósítása és a közös érdekek egységes megjelenítése az európai, amerikai és ázsiai nagyhatalmak előtt - hangsúlyozta.

Magyarország közvetlen szomszédságáról szólva Németh Zsolt arról beszélt, hogy össze kell hangolni a nemzet- és szomszédságpolitikai szempontokat, és ez a kedvezményes honosítás ügyében a legnagyobb kihívás. Szlovákia kivételével minden szomszédos országgal sikerült megállapodni erről a kérdésről, és bár Románia esetében "keletkeztek zavarok a kétoldalú kapcsolatokban", ez nem befolyásolja a honosítást - közölte.

Az államtitkár emlékeztetett: mintegy 550 ezren éltek a honosítás előnyeivel, és "látványosan megindult a regisztráció", a jövő évi választások előkészítése. Ennek érdekében megerősítették a konzuli hálózatot, növelték a képviseletek létszámát. Hozzátette: a Pozsonnyal folyó egyeztetések remélhetőleg elvezetnek ahhoz, hogy a felvidéki magyarok is aggodalom nélkül élhessenek a kedvezményes honosítással.

Romániával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az elmúlt másfél évben "nehezebb körülmények" alakultak ki, de "jóvátehetetlen kártétel" nem érte az erdélyi magyarságot, és folytatódik a honosítás. Az olyan ügyekben pedig, mint a székely zászló használata vagy a székelyek nagy menetelése, össznemzeti konszenzus alakult ki, amely erősítette az erdélyi magyarság öntudatát és elkötelezettségét a problémák megoldása mellett - közölte.

Az államtitkár szerint a Szerbiával és Ukrajnával ápolt kapcsolatokban egyértelműen kedvezőek az idei fejlemények. Szerbiával megkezdődött a történelmi megbékélés, ebben a két államfő fontos szerepet játszott, és Budapest most várja azt a szerb kormányhatározatot, amely eltörli a három délvidéki falu lakosainak kollektív bűnösségét - magyarázta.

Mint mondta, Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját, ahogyan korábban Horvátország esetében is. Magyarországnak is érdeke, hogy sikeres legyen ez a folyamat, és közben az EU nagy figyelmet szenteljen a jogállamiságnak, az emberi jogok és a kisebbségi jogok védelmének.

Forrás: parameter.sk

A kategória oldalra

Loading...