Kizárták Berlusconit

2013. november 27. 20:18

22 0

Kizárták Berlusconit

Silvio Berlusconit szerdán azonnali hatállyal kizárták az olasz szenátusból – jelentették a hírügynökségek. A volt olasz miniszterelnök nem vonul vissza és politikai üldözésről beszél.

A szenátusi vita során a többség elutasított kilenc javaslatot is, amelyeknek az volt a céljuk, hogy az adócsalásért jogerősen négy évre elítélt politikusra ne alkalmazzák az úgynevezett Severino-törvényt. Ez azt mondja ki, hogy nem lehet a parlament tagja olyan személy, akit több mint két év börtönbüntetésre ítéltek jogerősen. Berlusconi most legalább hat évig nem indulhat parlamenti választáson, de ez nem jelenti politikai pályafutása végét, mert várhatóan továbbra is a közélet meghatározó szereplője marad.

Keserű napnak nevezte a szerdait még parlamenti mandátumának visszavonása előtt Silvio Berlusconi volt kormányfő pártja, a Forza Italia (FI) római szolidaritási demonstrációján mondott beszédében.

Készen állunk a halálra! – idézte az olasz himnuszt Berlusconi. A FI adócsalásért elítélt elnöke az ügyészség áldozatának nevezte magát, amely húsz év óta üldözi azért, hogy a hatalom a baloldal kezébe kerüljön. Egyetlen civilizált országban nem üldöztek még így politikai vezetőt! – fogalmazott. „Nem vonulok vissza egy kolostorba! A helyemen maradok!" – hangoztatta. Hozzátette, ha kizárják a parlamentből, akkor még inkább Olaszország szabadságáért fog harcolni.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...