Kiírták a közbeszerzést Putyin új autójára – 40 milliárd forintért

2014. december 1. 8:39

16 0

Kiírták a közbeszerzést Putyin új autójára – 40 milliárd forintért

A „díszkíséret”, vagy manapság már csak "gépkocsi" néven említett projekt még 2012-ben indult, akkor 12 milliárd rubeles költségvetéssel, ám Putyin, azóta sem ülhetett be orosz gyártmányú elnöki limuzinjába.

Most legalább már közbeszerzési stádiumban van a terv, amelynek jelen állás szerint 2016-ra be kell fejeződnie, ami továbbra sem tűnik egyszerű feladatnak a korábbiak ismeretében. Vlagyimir Putyin ugyanis igencsak ragaszkodik jelenleg használt Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard autóihoz, amit meg is lehet érteni. A 300 millió forintos autókat már többször megpróbáltak leváltani, de az elnök tetszését nem igazán nyerték el az eddig bemutatott tervek.

A néhai orosz elnökök autói ugyan kivétel nélkül ZIL-ek voltak, ám, amikor Putyinnak a gyár két éve felajánlotta újdonságát az orosz elnök kiakadt. A ZIL formavilága mit sem finomodott az idők előrehaladtával az orosz elnök az autók tekintetében viszont úgy tűnik igencsak Nyugat-barát.

Ezt követően Marussia Motors az akkoriban még a Forma–1-ben is érdekelt sportautógyártó tervezett egy másik modellt, amely már sokkal jobban sikerült. A Marussia azóta csődöt jelentett, és közben a projektet is elvették tőlük. A jelenlegi tervekért egy állami bizottság felel, amelynek a hírek szerint a Porsche mérnökeit sikerült megnyerni a feladatra, amit a német gyártó nem kívánt kommentálni.

A „díszkíséret”, vagy manapság már csak "gépkocsi" néven említett projekt még 2012-ben indult, akkor 12 milliárd rubeles költségvetéssel, ám Putyin, azóta sem ülhetett be orosz gyártmányú elnöki limuzinjába.

Most legalább már közbeszerzési stádiumban van a terv, amelynek jelen állás szerint 2016-ra be kell fejeződnie, ami továbbra sem tűnik egyszerű feladatnak a korábbiak ismeretében. Vlagyimir Putyin ugyanis igencsak ragaszkodik jelenleg használt Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard autóihoz, amit meg is lehet érteni. A 300 millió forintos autókat már többször megpróbáltak leváltani, de az elnök tetszését nem igazán nyerték el az eddig bemutatott tervek.

A néhai orosz elnökök autói ugyan kivétel nélkül ZIL-ek voltak, ám, amikor Putyinnak a gyár két éve felajánlotta újdonságát az orosz elnök kiakadt. A ZIL formavilága mit sem finomodott az idők előrehaladtával az orosz elnök az autók tekintetében viszont úgy tűnik igencsak Nyugat-barát.

A projektnek csak része az elnöki autó megalkotása, emellett, még más modelleken is dolgoznak, a limuzin mellett egy SUV és egy kisbusz is szerepel a tervekben.

A jelenlegi állás szerint tehát a keretösszeg adott az autókra, amelyeknek a leírás szerint olyannak kell lennie, hogy a világpiacon is megállják a helyüket, vagyis más partnerek is vásároljanak belőle exkluzív célokra. Az elnöki limuzin paraméterei nagyjából ismertek: 6,8 méteres lesz, páncélozással együtt 6 tonnás tömeggel. A motormérete 6.0 és 6.6 liter közötti lökettérfogatú lenne, és teljesítményét 800 lóerő körül szeretnék.

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...