el kell hárítani ezt az akadályt

2013. december 9. 15:27

18 0

Hiába kaszabolta le az előző kormány a családpolitikai eszközrendszert, küszöbön áll a gyed extra bevezetése. Kósa Lajos beszélt erről a parlamentben hétfőn napirend előtt, a szocialistáknak erre is futotta egy epés megjegyzésre. A PM szintén nem bírt magával.

„Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egész Európa legnagyobb problémája a népesség fogyása” – kezdte napirend előtti felszólalását a nagyobbik kormányzó párt alelnöke. Kósa Lajos felidézte, vannak olyan megoldások, hogy a bevándorláson keresztül kell orvosolni ezt a problémát, de ez legalább annyi kérdést felvet, mint amennyit meg tud válaszolni. Mint mondta, a kormányoldal szerint Magyarországon a gyerekvállalást kell ösztönözni. Megfogalmazása szerint a gyerekeket a nők nem azért szülik, mert pénzt kapnak érte, hanem mert szeretik a gyerekeket, a párjukat, és a társadalom is gyerekbarát.

Kósa rámutatott: a vágyott gyerekek száma 2-3, csak éppen valamilyen okból nem születnek meg ezek a gyerekek; ha akadály van, azt a kormánynak el kell hárítania.

Felidézte, a kabinet a családi adókedvezménnyel egyértelműen a gyermekvállalás mellé állt, most pedig a sajtó által gyed extrának nevezett intézkedéssel újra ezt tette, egy olyan eszközrendszerrel élve, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy megszülessenek a tervezett gyerekek.

„Mi kell ahhoz, hogy valaki gyereket vállaljon?” – folytatta Kósa. Munkahely, lakás, jövedelem, hisz becsülettel fel is kell tudni nevelni, nem csak megszülni a gyermeket. A gyed extra éppen ebben nyújt segítséget. Szavai szerint a gyed extra lényege, hogy kibővül a gyes és a gyed; „azt mondjuk, hogy ha valaki visszatér egy év után a munkába, akkor ne veszítse el a gyesre és a gyedre jogosultságát, hanem vigye tovább azt a jogosultság végéig”. Folytatta: két gyermek után két gyermekre jár a juttatás, és a felsőoktatásban töltött, illetve töltendő évek is munkának számítanak majd a gyermekvállaláskor. Kósa azt is elmondta, a munkahelyvédelmi akcióterv részeként egy évvel megnő a szociális hozzájárulási adókedvezmény időszaka.

Szerinte talán már a szocialisták is bánják, hogy fejet hajtva az IMF-nek lekaszabolták a családpolitikai eszközrendszert annak idején. „Ha önök is felülbírálják azt az álláspontot, az sokat jelentene” – jelezte Kósa, hozzátéve, hogy ezen új eszközök megtartására garanciát kellene vállalnia az ellenzéknek is.

Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár felidézte, hogy Kopp Mária három éve kezdeményezte a Három Királyfi, Három Királylány mozgalmat, ami azt célozta meg, hogy a parlamenti pártok gondolkodjanak együtt a gyermekvállalás kérdésében – akkor öt parlamenti párt értett egyet. Jelezte, Kósa felszólalása alatt az MSZP-s Lukács Zoltán beleszólt, mondván, majd megszülik ők a gyerekeket. „Ennyire veszik komolyan ezt a tényleg nehéz és nagyon fontos kérdést.”

A szocialisták vétke volt szerinte, hogy a Ratkó-korszak 200 ezer gyermeke 1973 és 1979 között szült, azok gyerekei pedig 2000 és 2010 között kellett volna, hogy növekedő gyermekszámot produkáljanak. „Azt a természetes lehetőséget, hogy több szülő édesanya van, a családpolitika elszalasztotta.” Soltész jelezte azt is, ez a kormány visszaállította a hároméves gyest, amit a szocialisták vittek le két évre, de ugyanilyen fontos volt a devizahitelesek segítése, hiszen az utcára kerülő családok megoldhatatlan szociális probléma elé állították volna a kormányt. Végül mindenkinek megköszönte a munkáját, akik részt vettek a gyed extra törvényi előkészítésében.

Aradszki András (KDNP) egy korábbi napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy nemrég egy jogerős bírósági döntés egészében semmisnek ítélt egy fogyasztói kölcsönszerződést, annak tisztességtelen feltételei miatt. Közölte: akkor is kérhető a szerződés semmissé nyilvánítása, ha korábban a hiteles elismerte adósságát, de akkor is, ha a szerződési feltételek a fogyasztó hátrányára módosulnak.

Rétvári Bence azt felelte: további két ítélet született a múlt héten, volt, ahol a bank, és volt, ahol az adós érveit fogadta el a bíróság. Szerteágazónak nevezte a bírósági gyakorlatot, és hozzátette: mintegy 2500 ügyet tárgyalnak a bíróságok.

Mesterházy Attila (MSZP) azt kifogásolta, hogy a kormány mintegy 180 milliárd forintot költ a futballal kapcsolatos fejlesztésekre. Közölte: mintegy 28 ezer ember látogatja a meccseket, vagyis nézőnként 2,5 millió forintot költ futball-létesítmények fejlesztésére a miniszterelnök.

Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár szerint a baloldalon „a videók gyártása mellett” nem vették észre, mi történik az országban. Közölte: 8-10 éve szinte ugyanilyen programot támogattak a szocialisták, azzal a különbséggel, hogy azt eladósodásból finanszírozták volna. Kijelentette: a magyar gazdaságot a szocialisták juttatták katasztrofális helyzetbe, és a baloldaliak, bár készítettek sportfejlesztési programot, abból semmi sem lett.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...