Középső ujjával mondott véleményt a miniszter

2015. március 17. 16:47

1 0

Középső ujjával mondott véleményt a miniszter

Görög tüntetők követeltek tiszteletet az athéni kormánynak Berlinben. Transzparenseik szerint a németek hibája, hogy a görögök csődközelben vannak. „Európában senki se szolidáris a görögökkel, pedig Athénban mindent megtesznek, hogy tartsák a reményt a lakosságban, hogy minden rendben lesz” – mondta egy tüntető.

A görög államadósság a GDP 170 százaléka. Az eurózóna központjában, Frankfurtban ezért évek óta megszorításokat várnak Athéntól. Jánisz Varufákisz erről két éve a középső ujjával mondott véleményt, aminek a felvétele most kerül nyilvánosságra. A későbbi pénzügyminiszter is az egyezményes kézjelet használta a nyomatékosításra.

„Én azt javasoltam, hogy Görögország egyszerűen menjen csődbe, ahogy Argentína. Ez 2010 januárjában volt, akkor még bemutathattunk volna a németeknek, hogy na, mi van, nem bírjátok megoldani a problémákat, mi?” – szónokolt Varufákisz.

Utólag azt mondta, a középső ujj nem szándékos gesztus volt, csak véletlenül jött. A görögök gondjaiért viszont most, miniszterként is a németeket tartja felelősnek. „Lehet, hogy tévedek, de szerintem a frankfurti bankok nagyon elégedettek a jelenlegi helyzettel. Amíg az eurózóna bajban van, addig ők profitálnak a többi ország szenvedéséből” – mondta a görög tárcavezető.

A görög pénzügyminiszter jövő hétfőn utazik Berlinbe, ahol Angela Merkellel is találkozik.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...