Kína krumplit fog termeszteni a Hold árnyékos oldalán

2018. december 8. 9:21

3 0

Kína krumplit fog termeszteni a Hold árnyékos oldalán

Év végén száll le a Hold túlsó oldalára a Csange-4 szonda, amelyet Kína bocsátott fel egy Hosszú Menetelés 3B rakétával.

Az űreszköz előtt komoly kihívások állnak, például azért, mert a Holdnak a Földről soha nem látható fele jóval tagoltabb, hepésebb és hupásabb, mint a felénk fordított arca, ahol sok a sík terület.

A túloldali tevékenységet nehezíti az is, hogy a rádiójelek közvetlenül nem érhetik el a leszállóegységet. Ezért még májusban Hold körüli pályára állítottak egy műholdat, amely átjátszóállomásként továbbítja majd az adatokat.

A Csange-4 tíz kísérleti berendezést szállít. Ezek egyike azt vizsgálja, lehet-e burgonyát csíráztatni és termeszteni a Holdon. Ezt nyilván zárt környezetben kell elképzelni, hiszen ha a gép csak úgy elvetné a krumplit a holdporba, akkor az menten megfagyna, de ha nem, akkor a növényke fulladna meg, és ilyen kísérletet felesleges lenne végrehajtani.

A robot más magokat is megpróbál kicsíráztatni, illetve selyemhernyó-petéket is szállít. A tudósok terve az, hogy a rovarok szén-dioxidot, a növények pedig oxigént fognak termelni, és így odafent mindenki igényei és képességei szerint élhet harmóniában.

Ezenkívül ásványokat vizsgál és sugárzást is mér. Ez lesz a második kínai eszköz a Holdon, miután 2013-ban már leszállt a Jutu, vagyis Jádezöld Nyuszi nevű aprócska holdjáró, amely két évig működött.

A földönkívüli mezőgazdaság nemcsak a kínaiakat érdekli: pár napja indult el az Eu:Cropis nevű műhold a SpaceX rakétáján. Ez a német űrjármű egy űrbéli üvegház, amely paradicsommagokat tartalmaz. A kísérlet hosszú távon a Hold- és Mars-bázisok élelmezését hivatott előkészíteni. (Sky)

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...