Jogerősen elítéltek egy korábban felmentett embert gyilkosságért

2014. január 9. 14:03

15 0

Perújítást követően csütörtökön jogerősen 15 év fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla egy férfira emberölés miatt, szemben a korábbi felmentő ítélettel.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság sajtószóvivője ismertette: az Ózdon élő gyanúsítottat családja tartotta el betegsége miatt. Bár nem volt ön- és közveszélyes, de olykor - különösen, ha alkoholt fogyasztott - agresszívvá vált. A vádlott nem szerette a velük együtt élő sógornőjét, akire 2007 decemberében részegen rátámadt.

Az egyébként várandós asszonyt többször megszúrta és megvágta, a sérülésektől a nő és magzata is meghalt. A vádlott mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság még 2009 novemberében mentette fel a férfit a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól, bizonyítottság hiányában.

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 2010 márciusában az ítéletet helybenhagyta. 2012-ben azonban a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványára a Debreceni Ítélőtábla perújítást rendelt el, és az ügyet a megismételt eljárás lefolytatására a Miskolci Törvényszéknek megküldte. Új bizonyítékként a vádlott testvérének "súlyosan terhelő" tanúvallomását nevezték meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...