Jövő ősztől tennék kötelezővé az óvodát

2013. december 3. 12:07

9 0

Jövő ősztől tennék kötelezővé az óvodát

Az emberi erőforrások minisztere azt kérte, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága támogassa a kormánynak azt a szándékát, hogy a kötelező óvodáztatás ne 2015 szeptemberében, hanem már jövő ősztől életbe léphessen.

Balog Zoltán kedden a bizottság előtti éves meghallgatásán azt mondta: az egyéves csúsztatásról szóló módosító javaslat elfogadása abból fakadt, hogy nem voltak ismertek a pontos számok. Jelezte, hajlandóak költségvetési forrásokat adni arra, hogy a szükséges férőhelyek rendelkezésre álljanak.

A miniszter a köznevelés területéről a keretfeltételek változását emelte ki. Hangsúlyozta: egyetlen intézmény sem szűnt meg, legfeljebb összevonás történt.

Közlése szerint a felsőoktatás átalakításának stratégiai irányait első olvasatban tárgyalta a kabinet előző héten, erre valószínűleg decemberben visszatérnek. Jelentős eredményként értékelte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) aláírt megállapodást, amelyet jó egyezségként értékelt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...