Ilyen egyszerűen javíthatja fel a telefonján lévő képeket

2014. november 29. 16:00

21 0

Ilyen egyszerűen javíthatja fel a telefonján lévő képeket

Másfél tucat képszerkesztő eszközt kínál a Photo Editor – Selfie Effects nevű ingyenes androidos app, ráadásul – bár a neve mást sejtet – nem csupán önfényképeinket, hanem a telefonunkon (Android 4.0-tól felfele) lévő bármelyik fotót javíthatjuk, feldobhatjuk vele.

Az alkalmazás használata gyerekjáték: csak ki kell választanunk a képet, majd a szerkesztési opciót, és már dolgozni kezd az app, és mi pillanatokon belül kapjuk a végeredményt. Kontraszt, fényesség, szaturáció, vörösszem, fókusz, általános javítás – ezek mind szerepelnek az eszközök között, emellett különféle szűrőket is alkalmazhatunk, kereteket választhatunk képünknek, matricákat tehetünk rájuk, sőt még írhatunk vagy rajzolhatunk is a fotókra.

Ha kiválasztunk egy opciót, valós időben látjuk a változást, amit persze nem kell elfogadnunk (a készülék Back gombja), viszont ha tetszik, érintsünk meg az Applyt, majd a Done-t, hogy véglegesítsünk.

Ezután lementhetjük telefonunkra a felturbózott fényképet, de persze meg is oszthatjuk a legnagyobb közösségi oldalakon. Az app használata tényleg egyszerű, s minthogy semmibe sem kerül, egy próbát mindenképp megér.

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...