Fél perc alatt kirámolhatják az autóját

2014. november 25. 16:41

24 0

Fél perc alatt kirámolhatják az autóját

A tolvajok pár száz forintos rádióadóval meg tudják hekkelni a legtöbb távirányítós központi zárat, ugyanakkor a klasszikus vandál betörõmódszerek sem haltak ki. Némi odafigyeléssel elejét lehetne venni az autófeltöréseknek, melyek a karácsony elõtti bevásárlásoknál mindig megszaporodnak.

Két férfi kiszállt Budapest belvárosában egy elegáns szabadidõ-autóból, egyikük kivett egy táskát a csomagtartóból, lecsukta a motoros ötödik ajtót, aztán elsétáltak. Néhány pillanattal késõbb két tolvaj magabiztosan kinyitotta a kocsit, mintha az övék lenne, kirámolták az összes értéket (többek közt egy laptopot), és sietõsen, de nem futva távoztak a helyszínrõl. A mûvelettel alig több mint fél perc alatt végeztek, de vesztükre nem sokkal távolabb tárt karokkal vártak rájuk a rendõrök, akik a térfigyelõ kamerák felvételei alapján – több hasonló lopás után – már nyomon követték a mozgásukat.

Ez a történet happy enddel zárult, de Magyarországon naponta több bûncselekmény történik hasonló forgatókönyv szerint, és általában bottal lehet ütni az elkövetõk nyomát. A körúti módszer egyszerû volt: a tolvajok blokkolták a távirányítós központi zárat, így nyitott ajtókkal várt rájuk az autó, anélkül, hogy a tulajdonos bármit is sejtett volna, hiszen õ megnyomta a reteszelõgombot. Elkövetett azonban két súlyos hibát, amire persze jóhiszemûen nem kellene számítania az embernek, hiszen nem része az iskolai tananyagnak vagy a jogosítványszerzésnek, csak intelembõl, netán a saját kárán tanulhatja meg.

Nem ellenõrizte, hogy bezáródott-e a kocsi, amire a központi zár kattanásából lehet következtetni (ez új autóknál halk, és elnyomhatja a forgalom zaja), vagy a vészvillogó egy-két felvillanásából is látszik. Ilyen fényjelzés amúgy baleset-megelõzési céllal, kissé megtévesztõen az elektromos csomagtérajtó nyitását-záródását is kísérheti, ezért a terepjáró tulajdonosának távozásnál érdemes lett volna még egyszer rányomnia a zárógombra, és figyelnie a felvillanó indexlámpát. A legtöbb megfizethetõ mai autóból persze hiányzik a motoros csomagtérfedél-mozgatás, nincs tehát más teendõ, mint leparkolás után kivárni a fény- vagy hangjeleket, de aki biztosra megy, próbaképpen meg is húzhatja az egyik kilincset.

A másik hiba hallatán valószínûleg sokan felhördülnek majd, de sajnos egyelõre ilyen a közbiztonság: nem tanácsos nyílt utcán kipakolni egy autóból úgy, hogy sokak által jól láthatóan bent marad más holmi a csomagtartóban. Ezeket az apró jeleket mind figyelik a tolvajbandák (a korábban ismertetett esetben is négy fõbõl állt a csoport), és különösen egy drága butikokkal, boltokkal, kávézókkal szegélyezett környéken könnyen le tudják vonni a megfelelõ következtetéseket. De a bevásárlóközpontok, plázák környékén sincs biztonságban az autó, különösen ilyenkor, a karácsony elõtti ajándékbeszerzések idõszakában.

Aki néhány boltot végigjárva levisz pár holmit az autóba, majd folytatja a vásárlást, tálcán kínálja a lehetõséget a tolvajoknak. Némileg javít a helyzeten, hogy néhány bevásárlóközpont parkolóját idõnként a tetõrõl távcsõvel vagy Segway-jel cirkálva figyelik a biztonsági õrök, és egyre több helyen általánosak a kamerák. Utóbbiakkal kapcsolatban azonban kár hiú reményeket táplálni, hiszen, ha nyomozáshoz meg is lehet szerezni a felvételeket, ismeretlen személyazonosságú tolvajok látszanak csak, ami önmagában kevés. Fõleg akkor lehet nyomravezetõ a kamera, ha látszik rajta egy kísérõautó rendszáma, vagy ha épp a belvárosi akcióhoz hasonló rendõrségi tetten éréshez asszisztál.

Ha lába kél a laptopnak, navigációnak vagy fényképezõgépnek, nem fizet a biztosító, alapesetben a casco csak az autó megrongálásakor keletkezett kárt téríti meg, ráadásul további veszélyeket rejt, ha lakáskulcs is eltûnik olyan dokumentummal, amibõl ki lehet következtetni a lakcímet. Aki a tárcáját is az utastérben hagyja, megkezdheti bosszantó köreit a banknál és az okmányirodában, bár ez még mindig elhanyagolható idõ- és fõleg pénzveszteség ahhoz képest, ami akkor lenne, ha magát az autót kötik el.

Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, egyre gyakrabban viszik el a kocsikat látható külsérelmi nyomok nélkül. Kedvelt módszer, hogy kiszedik a zárat, készítenek hozzá (akár egy furgonban) új kulcsot, ennek indításgátló jeladóját hozzátanítják a kocsihoz csatlakoztatott számítógéphez, aztán feltûnés nélkül ellopják. Mint korábbi cikkünkben is említettük, az esetek nagy hányadában egy illegális bontó a végcél, ahol szétszedik és alkatrészenként kiárulják a kocsit – a megrendelõ orgazdákon keresztül szerelõknek vagy mit sem sejtõ vásárlóknak.

Míg az autólopásokat hosszabb tervezés elõzi meg, és profi, típusra szabott, esetenként akár milliós nagyságrendû berendezésekkel hajtják végre õket, addig a feltörésnél sokkal inkább improvizálnak a tolvajok, és nem bonyolítják túl a felhasznált eszközöket. A legegyszerûbb, a mai napig meglepõen gyakori, de feltûnõ módszer az ablak betörése, mondjuk téglával vagy kevésbé primitív elkövetõknél rongyba tekert gyújtógyertyával. Ebbe a vandál kategóriába tartozik az ajtók felfeszítése is, és sokszor százezres kár keletkezik egy pár tornacipõ, doboz cigaretta vagy napszemüveg ellopásával.

Akik rutinosabbak, zártöréssel dolgoznak, amit akár nagyobb forgalmú helyen is feltûnés nélkül végre lehet hajtani: a sokszor adott típushoz reszelt fémnyelv pár másodperc alatt kinyitja a kiszemelt autót. Ilyen mûveleteknél a hidegvér a lényeg: a tolvajnak úgy kell tennie, mintha épp a saját autóját nyitná ki kulccsal, akkor is, ha megszólal benne a riasztó. Sokak fantáziaszüleményeivel ellentétben nem símaszkos marconák, hanem átlagos külsejû és öltözékû emberek járnak-kelnek az autók között, akik társukkal beszélgetve vagy okostelefont nyomkodva, feltûnés nélkül figyelnek és csapnak le.

A mechanikus beavatkozásokhoz képest csökkenti a lebukás kockázatát, ha babrálás helyett inkább blokkolják a távirányítós központi zárat, miként a körúton kifosztott terepjáró esetében is történt. Ehhez olyan zavaróeszközt használnak, ami adott, általában 433 MHz-es frekvencián rövid idõre megszakítja a távirányító jelét. Ekkor a központi zár vezérléséhez érkezõ kódsorozatból kimarad pár karakter, a zárás pedig nem megy végbe, hiszen a hiba miatt késõbb a tulaj nyitni sem tudná az ajtót. Sokféle, rádiójelet kibocsátó eszköz (meghekkelt garázskapunyitó vagy walkie-talkie) alkalmas ilyen zavarásra, a tolvajoknak rendszerint pár száz forintos anyagköltségbõl állíthatja össze egy ügyes technikus.

Mint Kuznyák Miklós, a védelmi rendszerekkel is foglalkozó New Duett vezetõje elmondta, a lopást egyre inkább megkönnyítik a vevõk sokszor teljesen felesleges kényelmi elvárásai, amit a gyártók próbálnak kielégíteni. Így két-három helyett már néha már ötven méterrõl nyithatók a zárak, tehát a rosszfiúk jobban elrejtõzhetnek, miközben blokkolják a jeleket. Nemcsak az autók központi zárjai, hanem a gyári riasztók is védtelenek a szabotázzsal szemben, és ugyanez vonatkozik egy másik trükkre, a kódfejtésre is.

E módszerrel szemben sajnos azok az autósok is tehetetlenek, akik lelkiismeretesen ellenõrzik, hogy bezárt-e az autójuk. Amikor megnyomják a távirányítón a reteszelõgombot, és észreveszik, hogy hatástalan, még kétszer-háromszor megismétlik a mûveletet, aztán egyszer csak mégis kattan a zár – hiszen a tolvajok most kikapcsolták a blokkolást. Csakhogy ekkorra három rögzített kódsor van a bûnözõk birtokában, és ezekbõl algoritmusok segítségével meg tudják fejteni a negyediket, amit pillanatok alatt reprodukálnak. Máris nyitva van az autó, mindenféle zárban kotorászás nélkül.

A rossz hírünk az, hogy e trükkel szemben csak úgy lehet védekezni, hogyha a szabotázs gyanújára kulccsal zárjuk le az autót, bár a legbiztosabb módszer kódlopás ellen elhagyni a helyszínt. Láthatóan az elmúlt években nem fogtak ki az alvilágon az ugrókódos gyári rendszerek, a drágább utólagos riasztók azonban szerencsére hatékonyabban megelõzik a bajt. Olyanok is akadnak köztük, amelyek távirányító helyett GSM-vezérlésûek, bár elég macerás lehet mindig telefonhívással nyitni és zárni az ajtókat. Sokkal használhatóbbak az RFID-riasztók, ezeket a központi zárral együtt úgy lehet kapcsolni, hogy egy kódkulcsot érintünk a szélvédõ alatti szenzorhoz – ellopható rádiójelek ennél sincsenek.

Egyre több új autóban jelenik meg a kulcs nélküli bejutás és indítás (keyless go), ami a kezdeti, sokszor könnyen stimulálható jeladók után összetett és látszólag védett rendszerré nõtte ki magát. A retesz oldásához például az autóhoz közel állva hozzá kell nyúlni a kilincshez, motorindításhoz a jelnek az utastéren belülrõl kell érkeznie. Itt nehezebb jelet lopni, mint egy sima távirányítós központi zártól, a sikeres kommunikációnak pedig az eszközazonosítók mellett precíz, bonyolult kódok is feltételei, ez azonban nem jelenti azt, hogy a keyless go rendszerû autók tulajdonosai nyugodtan alhatnának.

A kulcs vagy indítókártya folyamatosan sugárzott jeleit a svájci ETH szakemberei már reprodukálták, a német Bundpol fejlesztõ- és oktatóintézet pedig komplett feltörõrendszert is kínál, igaz, hatósági célokra. A módszer mindkét esetben ugyanaz: az egyik áltolvaj az autó tulajdonosát követi a boltba vagy kávézóba egy aktatáskával, amiben jelszkenner és nagyteljesítményû rádióadó lapul. Mint a Bundpol videóján látszik, a sofõr zsebébõl ezzel el lehet lopni és akár 400 méterre továbbítani lehet a jelet, amivel a másik elkövetõ nemcsak nyitni tudja az autót, de be is indíthatja a motort. E módszer jó eséllyel az alvilágban is elterjed, és akkor minden eddiginél könnyebb lesz az autólopás.

Forrás: origo.hu

A kategória oldalra

Loading...