„Nem engedhetjük, hogy a bankok degeszre keressék magukat”

2013. november 30. 14:23

61 0

„Nem engedhetjük, hogy a bankok degeszre keressék magukat”

A Fidesz reméli, a bankok nem próbálják majd akadályozni, hogy az emberek éljenek az ingyenes készpénzfelvétel jogával – mondta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi Gabriella emlékeztetett, hogy december 1-jén, azaz vasárnap indul a havi kétszeri – legfeljebb 150 ezer forintig – díjmentes pénzfelvételhez szükséges nyilatkozattétel, amelyet személyesen a pénzintézetüknél vagy e-bankon keresztül tehetnek meg az ügyfelek. A kitöltött és aláírt nyilatkozatot egyébként hozzátartozó is beviheti majd a bankfiókba – tette hozzá a Fidesz szóvivője.

Hangsúlyozta, az ingyenes készpénzfelvétel – amelyre egy számla esetében lesz lehetőség – a pénzügyi rezsicsökkentés része, a lakosság banki költségeit csökkenti majd. Úgy fogalmazott: „nem engedhetjük, hogy a bankok degeszre keressék magukat magyar munkavállalókon, családokon, és aránytalanul megcsapolják bankszámlájukat”, ha fel akarják venni fizetésüket, nyugdíjukat.

A kormánypárt reméli, egyes pénzintézetek nem próbálják majd megakadályozni „különböző adminisztrációs trükkökkel”, hogy ügyfeleik éljenek az ingyenes pénzfelvétel jogával – mondta a szóvivő, hozzátéve, „bízunk benne, hogy a bankok nem akarják becsapni és akadályozni ügyfeleiket, ahogy azt a végtörlesztés esetén megtették”.

Selmeczi Gabriella jelezte, hogy aki februártól élni akar az ingyenes készpénzfelvétel jogával, annak január 20-áig kell nyilatkoznia, de aki elmulasztja ezt az időpontot, az sem veszíti el a lehetőséget, csak később lesz rá jogosult.

A nyilatkozat tartalmát meghatározó kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján reagált Dorosz Dávid szombati szavaira is. Az Együtt–PM Szövetség független országgyűlési képviselője szerint a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó a „Fidesz ősbűne”, mert a magyar emberek többsége rosszul járt azzal, továbbá munkahelyek tízezreit szüntette meg és fiatalok vándoroltak el miatta.

Selmeczi Gabriella erre azt mondta: a Bajnai-párt „személyeskedő támadásokkal leplezi valós szándékát”, vagyis hogy „az egész bukott baloldal valójában adóemelést szeretne”.

Forrás: mno.hu

A kategória oldalra

Loading...