Elhunyt Helyey László

2014. január 3. 11:04

15 0

Elhunyt Helyey László

Nem javult az állapota, sőt, az orvosok sokáig nem is tudták, mi a baja, ennek ellenére a színész nem vesztette el humorérzékét, szeretett volna minél előbb meggyógyulni és sétára indulni.

Életének 66. évében, pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész. Az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - írja az index.hu.

Helyey november közepén Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjának soproni próbáján lett rosszul, légszomja lett, és elesett. Kórházba szállították, ahol kiderült, hogy tüdőembóliája van. Ekkor a lapoknak úgy nyilatkozott, hogy május óta voltak egészségügyi problémái, átesett több antibiotikumos kezelésen, és allergiás tüdőgyulladással is kezelték. Nem javult az állapota, sőt, az orvosok sokáig nem is tudták, mi a baja, ennek ellenére a színész nem vesztette el humorérzékét, szeretett volna minél előbb meggyógyulni és sétára indulni.

Helyey László 1948. május 21-én született Újpesten. 1975-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatában játszott, 1986-ban pedig a Pécsi Nemzeti Színházban folytatta színészi pályáját. 1987-től a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel, 1989-ben újra a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1992-től a Budapesti Kamaraszínház művésze.

Utolsó éveiben az Újszínházban játszott, betegsége idején Dörner György helyettesítette őt az Országjáró Mátyás király főszerepében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...