Eddig 127 képviselő adta le vagyonnyilatkozatát

2014. január 24. 12:29

13 0

Pénteken délig a 384-ből 127 honatya adta le saját maga és hozzátartozója nyilatkozatát - tudta meg az MTI az Országgyűlés mentelmi bizottságától.

A vonatkozó törvényi szabályozás szerint az országgyűlési képviselőknek 2014. január 31-éig kell leadniuk vagyonnyilatkozatukat. A leadási határidő utolsó napja tehát jövő hét péntek.

A vagyonnyilatkozatok 2014. február 1-jétől lesznek elérhetőek a nyilvánosság számára az Országgyűlés honlapján a képviselő neve alatt.

Az országgyűlési képviselők mellett saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatot kell leadnia az Állami Számvevőszék elnökének és alelnökének, a legfőbb ügyésznek és helyetteseinek, valamint három évente, azaz legközelebb 2015-ben az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének.

Ilyen kötelezettsége van a Magyar Nemzeti Bank elnökének, alelnökeinek, a Monetáris Tanács többi tagjának, valamint a jegybanki felügyelőbizottság elnökének és tagjainak, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyetteseinek és a Versenytanács tagjainak, a Közbeszerzési Tanács elnökének, alelnökének és tagjainak, illetve a Médiatanács elnökének és tagjainak is.

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a honatyák minden év január 1-jétől számított harminc napon belül kötelesek az Országgyűlés elnökénél a törvény melléklete szerinti vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni a 2013. december 31-i vagyoni állapotnak megfelelően.

A vagyonnyilatkozat elmulasztása, illetve határidőn túli leadása esetén a képviselő - annak benyújtásáig - javadalmazásban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Forrás: ma.hu

A kategória oldalra

Loading...