Csoportos létszámleépítés indul a Dunaferrnél

2013. november 22. 16:20

26 0

Csoportos létszámleépítés indul a Dunaferrnél

Megkezdődik a csoportos létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt. vállalatcsoportnál, miután a vállalat vezetése nyilvánosságra hozott egy 158 fős listát és tájékoztatta az elbocsátások első üteméről a munkaügyi központot és a központi üzemi tanácsot - közölte az MTI érdeklődésére a cégcsoport HR igazgatója.

Mezőközy András elmondta, hogy a lista neveket még nem tartalmaz, a névsor várhatóan a jövő héten készül el. Hozzátette: a nevesítést követően egy bizottság jön létre a munkáltató és a szakszervezetek képviselőiből, amely egyénenként ismerteti az érintett munkavállalókkal lehetőségeiket.

A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség honlapján található hivatalos értesítő szerint a 158 fő között 23 fizikai dolgozó (többségében szakmunkás) és 135 szellemi foglalkozású munkavállaló (34 vezető, 99 ügyintéző és 2 ügyviteli alkalmazott) szerepel. November 7-én Czomba Sándor az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével folytatott egyeztetést követően jelezte, hogy a cégvezetés mintegy 400 fős létszámleépítést hajt végre, ami a korábban tervezett 1500-as számhoz képest jelentős változás.

Hangsúlyozta: a kormány tudomásul vette, hogy a cég menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú, stabil működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak.

Evgeny Tankhilevich cégvezető elmondta, hogy az elbocsátások nem "fűnyíróelv" szerint zajlanak. Hozzátette: a létszámleépítés a vonatkozó jogszabályok maximális betartása mellett folyik majd.

A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően megkezdik a létszámleépítést az ISD Dunaferr Zrt.-nél. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.

Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztetett, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én, Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az orosz tulajdonban lévő ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett. Emellett jelezte, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon.

Forrás: nepszava.hu

A kategória oldalra

Loading...