Családok támogatása: hazugságok sora

2014. január 14. 16:22

29 0

Családok támogatása: hazugságok sora

Éppen az MSZP-kormány volt az, amelyik 2006-ban bevezette a gyes és a gyed melletti munkavállalás lehetőségét, amit aztán Orbán Viktor 2011-ben megszüntetett. Vagyis a Fidesz "most saját bűnét keni" a szocialistákra. Egyebek mellett így reagált az MSZP Rogán Antal szavaira.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciójának vezetője arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kormány alatt nemcsak a gyedet csökkentették háromról egy évre, hanem megszüntették a családi adókedvezményt is. Később Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz női tagozata, hogy megvédjék a gyed extrát.

Csakhogy a valóság egészen más. A Fidesz 1999-ben vezette be a családi adókedvezményt, amelynek ára volt; a magasabb jövedelműek hozzájutottak a kedvezményhez, a szegényebbek a családi pótlék kisebb vásárlóereje miatt reálértékben még a korábbinál is kevesebb támogatáshoz jutottak.

Az előző Fidesz-kormány idején ugyanis - csakúgy mint most - egyetlen forinttal sem emelték a családi pótlék összegét. A Medgyessy-, később a Gyurcsány kabinet minden évben inflációt követő családipótlék emelést hajtott végre. Aztán 2005-ben a szocalista kormány új családtámogatási rendszert dolgozott ki.

Összevonta a családi pótlékot, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és a gyermekek után igénybe vehető adókedvezményt azért, hogy a legrászorultabbak se járjanak rosszabbul. A családok többsége az akkori családi pótlék dupláját kapta a következő évtől. A rendszeres gyermekvédelmi támogatást a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény váltotta fel. A korábban is támogatott családok továbbra is jogosultak voltak az ingyenes tankönyvre, étkeztetésre, és ősszel a tanévkezdéskor 5000 forintos támogatást kaptak.

Az átalakítást a legtöbb gyermevdédelemmel foglalkozó szakember is üdvözölte akkor. Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt pedig a családi pótlék önmagában adómentes maradt, de más jövedelemmel együtt szerepelnie kellett a szja-bevallásban. Vagyis adó­alapot növelő, "adóterhet nem viselő járandóság" lett.

Gurmai Zita szocialista EP-képviselő - akinek félreértett szavaira hivatkozva kezdett a Fidesz aláírásgyűjtésbe - tegnap jelezte: kiáll a gyed extra mellett, miként az MSZP is.

Forrás: nepszava.hu

A kategória oldalra

Loading...