Csődvédelmet kért az Ulpius könyvkiadó

2015. március 17. 15:47

2 0

Több, egymástól független piaci forrásból is úgy értesültünk, hogy az Ulpius-ház Könyvkiadó csődvédelmet kért maga ellen. Úgy tudjuk, hogy erre egy ügyvezető-váltás után került sor.

Kerestük Kepets Andrást, a kiadó vezetőjét, de a cikk elkészültéig nem sikerült elérni. Mobiltelefonján üzenetet is hagytunk, de egyelőre arra sem reagált. Őt üzleti ügyekből ismerők szerint Kepets már napok óta lényegében elérhetetlen.

A Céginfóban található mérlegadatok alapján egyébként egy prosperáló vállalkozásról van szó – igaz, az utolsó nyilvános mérleg csak a 2013-as állapotot tükrözi, azóta változhatott a helyzet.

És hogy valószínűleg változott is, arra utal, hogy a Cégközlönyben elérhető nyilvános adatok szerint az Ulpius-Ház Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. március 10-én áthelyezte a Thurzó utcai székhelyét, azaz azt megszüntette, majd újat jegyeztetett be a Szent István körút 18. alatt. A telephelyek közül hármat töröltetett (Szent István körút 18., Kolosy tér 1., Margit körút 1.), ezek a címek megegyeznek a bolthálózatuk három tagjával. Amikor az Index megkereste az egyiket, ott azt mondták, hogy zárva tartanak, éppen leltároznak, nem tudják, hogy mikor fognak kinyitni megint.

A cég 2013-ban viszont még sikeres évet zárt, az egymilliárd forintot nyaldosó eladósodottságát csökkenteni tudta, miközben az árbevétele dinamikusan emelkedve átlépte az 1,5 milliárd forintot. A nyeresége is növekvő pályán volt: a 2011-es 44 millió forint után 2013-ban már 120 milliót vihettek haza a tulajdonosok.

A könyvkiadás mellett saját üzlethálózatot is üzemeltet a cég: 11 budapesti és 4 vidéki bolt tartozik az Ulpius alá. A társaságnak 2013-ban hivatalosan 86 alkalmazottja volt.

Az Ulpius-házat 1998-ban alapította Kepets, az első könyv, ami megjelent a név alatt, az Mark Twain Pudingfejű Wilsonja volt. A 2002-es könyvfesztiválon az Ulpius lett az év könyvkiadója.

A kiadónak egyébként fordítókörökben kifejezetten rossz hírneve volt, elmaradtak a fizetésekkel, a Műfordítók Egyesülete egyenesen nyilatkozatot tett közzé a kiadó gyakorlata ellen 2005-ben.

A közhiedelemmel ellentétben egyébként a csődvédelem nem azt jelenti, hogy egy vállalkozás tönkrement, és végleg bezár. A csődvédelem sokkal inkább egy elvi lehetőség, amit a bajba került vállalkozás arra használhat, hogy helyreállítsa a fizetőképességét. A csődvédelem idején a társaság haladékot kaphat a tartozásai rendezésére a hitelezőitől, vagy a számlái kifizetésére a partnereitől.

A csődvédelem tehát egy utolsó esély, ami szerencsés esetben úgy ér véget, hogy a vállalkozás tovább működhet. Ha nem létezne a csődvédelem, akkor bármelyik cég ellen azonnal felszámolási eljárás indulhatna bármilyen lejárt tartozása miatt.

Forrás: index.hu

A kategória oldalra

Loading...