Budapest lesz a székhelye a volt KGST-banknak

2018. december 5. 8:39

4 0

Budapest lesz a székhelye a volt KGST-banknak

Magyarország – mely 1970-ben alapító tagja volt a Nemzetközi Beruházási Banknak, de a nem kellően átlátható és nem kellően hatékony működés miatt 2000-ben kilépett a szervezetből – 2014-ben újította meg tagságát, és Oroszország és Bulgária után a szervezet harmadik legnagyobb részvényese lett. Az NBB további tagjai Kuba, Csehország, Mongólia, Románia, Szlovákia és Vietnam.

Idén júniusban Varga Mihály pénzügyminiszter egyetértési nyilatkozatot írt alá Nyikolaj Koszov bankelnökkel arról, hogy a bank irodát nyit Budapesten. Most pedig arról döntött a bank kormányzótanácsa, hogy a regionális székhelyüket is Budapestre teszik.

Varga szerint a tagállamok összességében a bank versenyképességének és fejlesztési lehetőségeinek nagymértékű javulását várják a székhely Budapestre költözésétől, és ez az NBB hitelminősítésének további emelésében is megnyilvánulhat (a Fitch Ratings "BBB" kategóriából "BBB+" kategóriába emelte az NBB hitelminősítését november 22-én) – írta a Napi.hu.

Október közepén a kormány arról tárgyalt, hogy Magyarország újra belépjen a moszkvai központú Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba (IBEC), hogy tovább növeljék a bevonható nemzetközi forrásokat.

Olvassa el: Visszavonták a ferihegyi reptér új parkolóházának építési engedélyét

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...