Befejeződött a vásárhelyi Szerb Ordotox Templom felújítása

2014. február 13. 13:03

29 0

Befejeződött a vásárhelyi Szerb Ordotox Templom felújítása

19 millió forintból újult meg a vásárhelyi Szerb Ordotox Templom ikonosztáza. A hódmezővásárhelyi ikonosztázion a magyarországi szerb ordotox egyházművészeti örökségnek egy nagyon jelentős részévé vált – hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amit Almási István polgármester és Vukovics Koszta, a Szerb Ordotox Egyházmegye Múzeum igazgatója tartottak.

- A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Programnak köszönhetően 2012-ben lehetőségünk adódott arra, hogy felújítsuk a 1792-ben felszentelt hódmezővásárhelyi Szerb Ordotox Templomot. Az épület külső felújítására 44,5 millió forintot, a belsőre 38 milliót fordítottunk – kezdte Almási István.

- Amikor a munkálatok befejeződtek, akkor vetődött fel bennünk, hogy a templom ikonosztázát is meg kellene újítani. Arra kértük a Budai Szerb Ordotox Egyházmegyét, hogy pályázatot adhassunk be az ikon rendbehozatalára. A restaurálási terv tartalmazta a rovarfertőzött szerkezet teljes fertőtlenítését, a farészek festését és aranyozását, valamint a tartószerkezet teljes felújítását – folytatta a polgármester.

- Lázár János országgyűlési képviselővel közösen fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához, Balog Zoltán miniszterhez, és kértük az ikonosztáz felújításának támogatását. A kérelmünk alapján 8 millió forintot kaptunk. A teljes felújítási költség 19 millió forintba került, az önkormányzat 11 millió forint támogatást biztosított – mondta a város első embere, aki hozzátette: „Hódmezővásárhely egyik legrégebbi műemléke most már a legszebb műemlékek közé tartozik”.

Vukovics Koszta, a Szerb Ordotox Egyházmegye Múzeum igazgatója megköszönte a városvezetés segítségét, és ünnepnek nevezte ezt a napot. - Egy ordotox templom legértékesebb része az ikonosztázion. A hódmezővásárhelyi ikonosztázion a magyarországi szerb ordotox egyházművészeti örökségnek egy nagyon jelentős részévé vált – mondta Vukovics Koszta.

Forrás: promenad.hu

A kategória oldalra

Loading...