Bankrobbantás - két bankfiókot is tönkre tett a detonáció

2014. január 13. 10:58

8 0

Bankrobbantás - két bankfiókot is tönkre tett a detonáció

A Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, de senki nem sérült meg - mondta el a bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Szinai Ádám hozzátette, hogy ügyfeleik a közelben lévő újpesti, Váci úti, illetve a Flórián téri és Baross téri fiókok szolgáltatásait vehetik igénybe.

A helyszínről készült felvételek szerint a detonációban a Budapest Bank fiókja is károsodott. A helyszínen összesen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja.

A rendőrség korábban közölte, hogy bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A robbanást egy ismeretlen szerkezetű és típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.

Még most is tart a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése.

A rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.

Forrás: nepszava.hu

A kategória oldalra

Loading...