Balhék után, balhék előtt? – Oroszország már a vb-startot várja

2018. június 11. 9:30

13 0

Balhék után, balhék előtt? – Oroszország már a vb-startot várja

Miután Oroszország 2014-ben, Szocsiban megrendezte a világ legdrágább olimpiáját, most a történelem legtöbbe kerülő, 13,2 milliárd dollárt felemésztő labdarúgó világbajnokságának is otthont ad. A kiadások közel kétharmadát az állami költségvetés állta, csak a többi hárult a magánbefektetőkre. A Szocsiban megrendezett téli olimpia – bár a szervezéssel nem voltak gondok – nem javított Oroszország nemzetközi megítélésén: másfél hónappal az ötkarikás játékok után Oroszország elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, s fokozatosan az is kiderült, hogy az orosz sportolók jó része állami segédlettel doppingolt Szocsi előtt, alatt és után.

Oroszországban egyébként mindig is politikai jelentősége volt a sportnak, a nagyversenyek – például az 1980-as moszkvai olimpia – megrendezésével a 145 millió lakosú ország mindig meg akarja mutatni, hogy képes világszínvonalú események házigazdája lenni. Ahogy 1980-ban – egy évvel az afganisztáni szovjet bevonulás után – vagy 2014-ben, most sem zajlott politikai súrlódások nélkül a felkészülés: miközben nem csitultak el az ország sportolói és sportvezetői elleni doppingvádak, látványosan megromlott Moszkva és a Nyugat viszonya, s miután a britek szerint orosz ügynökök megpróbálták Dél-Angliában megölni az orosz–brit exkémet, Szergej Szkripalt, és lányát. Juliját, még a bojkott lehetősége is felvetődött.

nyitás: 1953 (az ideiglenes nézőszektorokat és a tetőt 2018-ban adták át)

Oroszország nem bízza a véletlenre a biztonság szavatolását. Az Iszlám Állam terroristái, illetve a függetlenségpárti csecsen fegyveresek az utóbbi években több terrorcselekményt is elkövettek az országban, s a hatóságok sorra tartóztatják le a gyanús személyeket. Az utóbbi hónapokban több olyan hír is napvilágot látott, amely szerint a szélsőséges iszlamisták merényleteket terveztek a vb-helyszíneken, ám a hatóságok állítják: lefülelték a szervezkedőket.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelentős nemzetközi események alkalmával annyira megszigorítják Oroszországban a biztonsági intézkedéseket, hogy végül sikerül megelőzni a terrorista támadásokat. Így volt ez 2014-ben Szocsi esetében is, s most is elsőrendű fontosságú Moszkva számára, hogy a vb-t ne szennyezzék be vérrel. Viszont most annyi előnye lehet a merényletekre készülőknek, hogy nem egy városban, hanem 12 helyszínen kell szavatolni a biztonságot.

A terrorakciók mellett az oroszok ki akarják zárni a komoly balesetek, tűzvészek veszélyét is: korlátozzák a forgalmat, külön odafigyelnek a teherautók közlekedésére, s egyes városokban még a kerti grillsütést is betiltották, nehogy egy szikra miatt lángba boruljon a rendező város. A vb idejére leállították a veszélyes üzemeket, erőteljesen korlátozzák az italeladásokat és felfüggesztették a lőfegyverek vételét és eladását is.

Forrás: hvg.hu

A kategória oldalra

Loading...