55 milliós adóssága volt Pitvarosnak

2014. január 31. 7:45

4 0

55 milliós adóssága volt Pitvarosnak

Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár Apátfalva után Pitvaroson tartott lakossági fórumot csütörtökön. A település adóssága 55 millió forint volt, amit az állam teljes mértékben átvállalt Pitvarostól. A bizonyságlevél itt is előkerült, amit az államtitkár mintegy száz fő előtt adott át Radó Tibor polgármesternek.

„A következő években lesz pénz arra, hogy Pitvaros fejlődjön” – kezdte a fórumot Lázár János, aki itt is kiemelte a határ két oldalán fekvő települések szövetségét, amire 60 milliárd forintot költhetnek majd.

Az államtitkár kitért arra is, hogy egy akkora településnek, mint például Pitvaros (közel 1500 fő) az egyik legnagyobb problémája, hogy a fiatalok ott maradjanak, ne költözzenek el. „Fontos, hogy milyen ajánlatot tudunk számukra tenni, hogy ne menjenek el” – mondta Lázár János, aki szerint azok száma növekszik, akikről gondoskodni kell, míg a gondoskodók száma csökken.

„Lehetővé kell tenni, hogy egy település élhető legyen” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

Lázár János a választási kampánnyal kapcsolatosan elmondta, minden párt – köztük a Fidesz is – azt hiszi, hogy plakátokkal, szórólapokkal, telefonhívásokkal kell és jó kampányolni. - Én ezt máshogy gondolom, én a személyes találkozás mellett állok – tette hozzá.

A fórumon problémaként merült fel a kórház és az ügyeleti szolgálat. A helyiek szerint nagyon nagy távolságra van a településüktől Makó, ahonnan a mentő egy-egy esethez nem ér ki időben, míg Tótkomlós sokkal közelebb van hozzájuk.

Az államtitkár elmondta, kifejezetten jó egészségügyi szakemberek dolgoznak mind a makói, mind pedig a vásárhelyi egészségügyi intézményben. Az, pedig, hogy ki vezeti a kórházat, véleménye szerint teljesen mindegy, ugyanis a legfontosabb, hogy, ha egy beteg bekerül oda, akkor az a legjobb ellátásban részesüljön.

A községi sportkör vezetője, Harcsás Ferenc is segítséget kért az államtitkártól, hiszen az egyesület korábban nyújtott be pályázatot (1millió 260 forintra) működésre, de azt elutasították. A település eddig nem tudta támogatni a sportot, így az egyesület megmaradása kérdéses lett. Lázár megígérte, hogy utánajár, mi volt az elutasítás oka, majd hozzátette, egy ilyen közösségben a sport a legnagyobb közösségszervező, így fontos, hogy jól működjön az egyesület.

Forrás: promenad.hu

A kategória oldalra

Loading...