Újra kell gondolni az egyházfinanszírozási rendszert

2013. december 29. 9:05

36 0

Újra kell gondolni az egyházfinanszírozási rendszert

Véleménye szerint erre már csak azért is szükség van, mert a kormány célja, hogy a személyi jövedelemadót csökkentse, ami szűkülő lehetőséget adna a későbbiekben az egyháznak.

Bölcskei nagy előrelépésként értékelte, hogy az eddigieknél nagyságrenddel több jut az egyházi közgyűjtemények támogatására a 2014-es költségvetésben, így elérték a hasonló állami intézményekkel összehasonlítva az egyenlő finanszírozást. Ugyancsak emelkedett az egyházi épületek rekonstrukciós kerete, a kistelepüléseken dolgozó lelkészek jövedelmének állami kiegészítését pedig nagy segítségként értékelte. Az egyházi szociális intézmények finanszírozását kiegyensúlyozottnak mondta, ami a református nevelőszülői hálózat bővítését is lehetővé teszi.

A református egyház elkészítette a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra az általános fejlesztési koncepcióját, amelyet a kormányzatnak át is adtak, valamint örvendetesnek tartja, hogy lesz olyan fejezet, amely az egyházaknak lehetőséget ad az EU-pályázatokra. A célok között szerepel az intézmények energetikai korszerűsítése, valamint a vallási turizmus fellendítése.

Forrás: napi.hu

A kategória oldalra

Loading...