Értesüljön a legfrissebb hírekről azonnal a NewsHub-bal. Telepítse most!

Kinyírni a Mercedest Amerikában? Nyugati zavar, keleti egység a G7-csúcs után

2018. június 11. 9:23
11 0
Kinyírni a Mercedest Amerikában? Nyugati zavar, keleti egység a G7-csúcs után

Az amerikai elnök visszavonta aláírását a G7 csúcs záróokmányáról. Kijózanító döntés – nyilatkozta Angela Merkel, aki a német ARD televíziónak elmondta: Kanadából hazafelé, a repülőgépen értesült Trump döntéséről. A kancellár asszony – korábbi szokásaitól eltérően – harcosan reagált: akkor mi is lépni fogunk! Merkel arra célzott, hogy az EU összeállított egy 3,3 milliárd dolláros csomagot, válaszul Trump acél és alumínium büntető vámjaira. Július elsejétől alkalmazhatja ezt a büntetőintézkedést Európa. Attól tették függővé az alkalmazását, hogy Trump hogyan reagál Québec-ben. Ez most egyértelművá vált: az amerikai elnök kitart az America First politikája mellett.

Nagyon is sok forog kockán: nemcsak a kereskedelem, hanem a közös védelem. Trump azt írta Twitteren: az USA a GDP több mint 4%-át fordítja katonai célokra, míg Németország alig több mint 1%-ot. Közben pedig a kereskedelem kiegyensúlyozatlan, az USA mérlege deficites. Trump közölte, számára az amerikai munkavállalók érdekei a fontosak.

Az amerikai elnök büntetővámokat akar a külföldi autók ellen is. A fő célpont itt is Németország. Nem eszik a kását olyan forrón – nyilatkozta az USA új nagykövete Berlinben. Richard Grenell, aki a Redaktionnetzwerk nevű sajtóorgánumnak nyilatkozott, kifejtette: megoldható az amerikai-német kereskedelmi vita. Csak egy kis idő kell hozzá. Néhány napja több német politikus Trump nagykövetének visszahívását kérte, miután Richard Grenell nyíltan amellett foglalt állást, hogy Európának új nacionalista elitre van szüksége. Trump a német bírálatokra így válaszolt: Amerikában szólásszabadság van. Most az új nagykövet arról nyilatkozott, hogy imádja a német autókat. Nem tette hozzá, de nyilvánvalóan úgy gondolta: Németországban imádja a Mercedest, de Amerikában Trumphoz hasonlóan minél kevesebbet akar látni.

A NATO-csúcson találkozhatnak legközelebb az európai vezetők Donald Trumppal. Aki a G7 kapcsán – kissé meglepő módon – azt javasolta, hogy hívják meg újra Oroszországot a gazdasági nagyhatalmak tanácskozására. De hiszen a NATO épp az orosz fenyegetésre hivatkozva fegyverkezik... Nemrég tartottak hadgyakorlatot Oroszország határainál. Lengyelország 2 milliárd dollárért egy egész amerikai páncélos dandárt szeretne a területén. Ha Oroszország mégsem ellenfél, akkor ki ellen fegyverkezik a NATO?

Az európai nagyhatalmak vezetői – nem kevésbé meglepő módon – elutasították Trump javaslatát. Pedig Angela Merkel nemrég oroszul beszélgetett Putyinnal Szocsiban. Emmanuel Macron Szentpéterváron volt Putyin díszvendége. Az új olasz miniszterelnök nyíltan az Oroszország elleni szankciók feloldása mellett állt ki. Teljesnek látszik a zűrzavar a nyugati nagyhatalmak között, miközben keleten a teljes egységet mutatta fel a sanghaji együttműködés, amely Kína és Oroszország szövetsége köré akarja összefogni Ázsiát. Finoman utalt erre Hszi Csin-ping kínai elnök is, aki bírálta Amerika önzését Csingtaóban. Ex oriente lux?

Forrás: hvg.hu

Share társadalmi hálózatok:

Hozzászólások - 0